Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása


Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2022. február 9-én (263. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4847

[…] Szolgáltatás megrendelése esetében az ugyanazon közvetlen célra irányultság vizsgálatakor az egyes szolgáltatások műszaki és gazdasági funkcionális egységét kell alapul venni.Ugyanakkor az egy építési beruházás értelmezéséhez számos EUB-döntés hozzájárult, és arra hívta fel a figyelmet, hogy nem az ajánlatkérő döntésén múlik, hogy egy építési beruházást elemekre, ütemekre bont, és ennek megfelelően számítja ki az egyes ütemek becsült értékét. Hasonlóképpen a különböző finanszírozási háttér nem feltétlenül engedi becsült érték tekintetében sem teljes mértékben különválasztani a két projektet közbeszerzési szempontból.A kérdés megválaszolása során tehát valójában annak van elsősorban jelentősége, hogy egy egybefüggő út felújítása történik, mely a közbeszerzés becsült értékének tervezése során véleményünk szerint is a beszerzés egységét feltételezi. Ez azonban semmilyen módon nem jelenti azt, hogy az ajánlatkérőnek egy eljárásban kellene a beszerzést lefolytatni. Ketté kell választani a beszerzési tárgy egységét a közbeszerzési rezsim megválasztása érdekében, és a beszerzési eljárás során meghatározott beszerzési tárgyat. Az ajánlatkérőnek szabadsága van több részre bontani a beszerzési tárgyat, akár fizikai értelemben egy adott időben, akár más-más időben külön ütemekben beszerezve azokat. Ennek a megbontásnak már nincs jelentősége azt követően, hogy a becsült érték, és ennek megfelelően a közbeszerzési […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.