Az ajánlattevő jogai iratbetekintés visszautasítása esetén


Vitathatom-e az iratbetekintés visszautasítását, hiszen valójában egy jogomtól fosztott meg az ajánlatkérő? Amikor újabb iratot kér be az ajánlatkérő már a szerződéses szakaszban, de még nincs aláírva, akkor ezt milyen módon tudom megtekinteni, ha az iratbetekintési határidő már lejárt, de érkezett közben új irat az ajánlatkérőhöz?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2022. február 9-én (263. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4852

[…] közbeszerzési eljárásban. Erre utal a D. 515/2021. számú ügy is, ahol az összegezés megküldését követően a Kbt. 45. § (1) bekezdésben megjelölt határidőben kérte a kérelmező az iratbetekintést a nyertes által az aránytalanul alacsony ára vonatkozásban benyújtott indokolás tekintetében. Az iratbetekintést követően "kezdeményezett előzetes vitarendezési eljárásban kért az ajánlatkérő egy újabb iratot a nyertes ajánlattevőtől, az ajánlati ára alátámasztását célzó, korábban benyújtott indokolásának a kiegészítését kérte". A kérelmező ezt az új iratot is meg kívánta tekinteni, hasonlóan a kérdés feltevőjéhez, tehát a jogkérdés ebben az esetben hasonló lehet. Ebben az ügyben, melyre a döntés utal, a kérelmező az újonnan keletkezett iratot is meg kívánta tekinteni, mert véleménye szerint a kiegészítő árindokolás szorosan kapcsolódott a nyertes ajánlattevő által korábban benyújtott indokoláshoz, és ez alapján kívánt meggyőződni a kérelmező a nyertes ajánlati árának megalapozottságáról. A problémát az okozta, hogy "már ezen kiegészítő árindokolás benyújtásáig eltelt a Kbt. 45. § (1) bekezdésben rögzített határidő, vagyis maga az irat keletkezése előtt lejárt az irat megtekintésére vonatkozó határidő". Tehát gyakorlatilag egy olyan joghelyzet merült fel a közbeszerzési eljárásban, amely a Kbt. által nem szabályozott. A Döntőbizottság álláspontja szerint "nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy az előzetes vitarendezési eljárás keretein belül keletkezett egy új irat, mely a kérelmező által az előzetes vitarendezési kérelemben megjelölt jogsértéshez szorosan kapcsolódik".Ez egy olyan jelentős, új körülménynek minősül, hogy a nyilvánosság és átláthatóság alapelvére és "az iratbetekintés jogintézménye törvényi rendeltetésére figyelemmel az ajánlatkérő nem tagadhatta volna meg az iratbetekintést a kérelmezőtől". Az érintett esetben a kérelmezőt "a nyertes ajánlati ára megalapozottsága körében kért teljes körű iratbetekintés elől zárta el azzal, hogy az ajánlatkérő csak az előzetes vitarendezési eljárásban hívta fel a nyertes ajánlattevőt kiegészítő árindokolás benyújtására, így ezen irat csak az elő­zetes vitarendezési eljárás keretében keletkezhetett". Ennek keretében […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.