Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége


Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2022. július 13-án (268. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4931

[…] marasztalására az alvállalkozó által indított kártérítési perben. A nevesítés ugyanakkor nem keletkeztetett szerződéskötési kötelezettséget a nyertes ajánlattevő és a nevesített alvállalkozó között, ami azt jelentette, hogy jogtalan mellőzés esetén a bíróság nem a szerződést hozta létre, hanem az alvállalkozó egyéb polgári jogi igényének (például: kártérítés) érvényesítése előtt nyitotta meg az utat. A hatályos Kbt. jóval árnyaltabban és világosabban szabályozza ugyanezt a kérdéskört, amikor is a 138. § (4) bekezdésében egyértelműen kimondja, hogy az eljárás során az ajánlattevő által bemutatott valamely szervezet vagy szakember bevonásától nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott személy (szervezet) igénybevétele a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. Egy közelmúltban született döntőbizottsági határozat mutatott rá, hogy a Kbt. idézett szakaszának első mondatában a jogalkotó csak annyit rögzít, hogy a nyertes ajánlattevő az ilyen szakembert csupán köteles bevonni a szerződés teljesítésébe, e kötelező bevonás módjáról, intenzitásáról azonban a Kbt. nem tartalmaz rendelkezést. Ebből pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság azt vezette le, hogy a Kbt. 138. § (4) bekezdése szerinti szakember közreműködése szükségességének sajátosságait mindig a konkrét, egyedi szerződés specifikumai határozzák meg. A szerv arra is rámutatott, hogy a bevonás minimális mértékének és módjának megítélése során az ágazati szabályozás is figyelembe veendő. Az ajánlatkérőt a hatályos Kbt. alapján is szigorú ellenőrzési kötelezettség terheli abban a tekintetben, hogy az alkalmasságot igazoló szakember részt vett-e a szerződés teljesítésében, betartották-e a Kbt. 138. § (2) bekezdésének előírásait, és szerződésszerű volt-e a teljesítés, továbbá hogy az értékelési részszempontként figyelembe vett szakembert ténylegesen bevonták-e a szerződés teljesítésébe, és a teljesítés megfelelt-e a Kbt. 138. § (4) bekezdésében írtaknak, valamint a szerződés rendelkezéseinek.A Kbt. 142. § (1) bekezdése az ajánlatkérő fokozott felelősségét határozza meg a szerződés teljesítési szakaszában, és ellenőrzési, dokumentálási kötelezettséget ír elő számára a szerződés teljesítése során. Az ellenőrzéssel biztosítható, hogy a teljesítés a közbeszerzési dokumentumokban, az ajánlatban és a szerződésben foglaltaknak megfelelően történjék, továbbá megelőzhetők, megszüntethetők, adott esetben pedig korrigálhatók a szerződéstől eltérő teljesítések vagy a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények.Az ajánlatkérői felelősség természetszerűleg nem állhat meg az ellenőrzési […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.