Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása


Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2022. szeptember 14-én (270. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4967

[…] akár az 53. § (8) bekezdése hivatkozási alap lehetne a döntés során.A Kbt. 53. § (8) bekezdése alapján a részvételre jelentkező a részvételi határidő lejártáig visszavonhatja részvételi jelentkezését. Az ajánlattevő ajánlatát az ajánlati kötöttség beálltáig vonhatja vissza.A Kbt. azonban egyszerűsíti a kérdést, hiszen az érvénytelenséget maga állapítja meg a 73. § (6) bekezdésének a) pontjában, hivatkozva a 73. § (1) bekezdés e) pontjára az alábbiak szerint:Az (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen különösen az ajánlat, ha– azt az ajánlati kötöttség fennállása ellenére az ajánlattevő visszavonta.Mivel az érvénytelenségi jogalap külön nem szükséges, hiszen a fenti 73. § (6) egyértelművé teszi az érvénytelenséget, valójában nem feltétlenül szükséges, de lehetőség az alábbi 73. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozni az érvénytelenséget megállapító köztes döntésben vagy összegezésben.A 73. § (1) bekezdés e) pontja szerint az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha– egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által elő­írt formai követelményeit.Abban igaza van a kérdezőnek, hogy a Kbt. utal az ajánlati kötöttség alatti visszavonásra az 54. § (4) bekezdésében, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel ezt a cselekményt legitimálja, hanem technikailag ezzel a kisegítő szabállyal rendezi az ajánlati biztosíték szerepét ebben az esetben.Az előző bekezdésben hivatkozott rendelkezés szerint, ha az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja, vagy a szerződés megkötése […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.