Korábbi sikertelen nyílt eljárást követő hirdetmény nélküli eljárás indítása I.


A nyílt eljárás során építési beruházásra olyan értékű ajánlatok érkeztek, amik messze meghaladták a becsült értéket, így a beszerző érvénytelenné nyilvánította az eljárást. Ezt követően a korábbiakban már volt ilyenre példa, hogy emiatt volt lehetőség közvetlen szerződést kötni ún. hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében. A tanácsadó azonban ezt nem indítja el, pedig volt már erre lehetőség eddig. Mi erről a véleményük?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2022. szeptember 14-én (270. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4972

[…] a) pontja szerint az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat kivételes esetben, ha– a 85. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt előfeltételek fennállnak, és a közbeszerzés feltételei időközben lényegesen nem változtak meg, valamint az ajánlatkérő a tárgyalásra meghívja a nyílt vagy a meghívásos eljárás mindazon és csak azon ajánlattevőit, amelyek ajánlata nem a 73. § (1) bekezdés b) vagy d) pontja alapján érvénytelen, és ajánlatuk – adott esetben hiánypótlást követően – megfelelt az előírt formai követelményeknek.A fenti jogalap alkalmazását megakadályozza, hogy valójában az ajánlatkérő nem tudja, hogy a beérkezett ajánlatok nem tartoznak a kizáró okok hatálya alá, vagy az ajánlattevők nem alkalmatlanok [Kbt. 73. § (1) bekezdés b) vagy d) pontjai], mivel a bírálatot nem végezte el, hanem egyszerűen fedezet hiányában nyilvánította eredménytelenné (nem érvénytelenné) az eljárást. Ehhez joga volt, azonban a jogkövetkezménnyel számolnia kell, melyet a Kbt. 70. § (1) bekezdése rögzít.Az előző bekezdésben utalt rendelkezés szerint az ajánlatkérő az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül köteles elbírálni. Az ajánlatkérő a 69. §-tól eltérően az ajánlatok bírálata és értékelése nélkül meghozhatja az eljárás eredménytelenségéről szóló döntést, ha az adott eljárásban végleges árajánlatok mindegyike meghaladja a – 75. § (4) bekezdésének megfelelően igazolt – rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét, vagy az ajánlatok […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.