Szerződésteljesítés ellenőrzésének alanyi köre


Alvállalkozóként veszünk részt egy építési beruházás kivitelezésében. A fővállalkozónk jelezte, hogy a szerződés teljesítését a Közbeszerzési Hatóság vizsgálhatja. Ez a hatósági vizsgálat ránk is vonatkozik?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. március 8-án (276. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5075

[…] közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának a Közbeszerzési Hatóság által végzett ellenőrzéséről szóló 308/2015. (X. 27.) Korm. rendelet szabályozza.A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési, illetve közszolgáltatói szerződés teljesítését illetően jogi, műszaki és szakmai szempontú ellenőrzést végez, és azt vizsgálja, hogy a szerződés teljesítése megfelelt-e a közbeszerzési törvényben meghatározott követelményeknek, ideértve a közbeszerzési dokumentumokban és az ajánlatban foglalt feltételeket is.A Korm. rendelet 2. § 2. pontja alapján az ellenőrzött szervezetek körébe tartoznak a közbeszerzési, illetve a közszolgáltatói szerződést megkötő felek [azaz az ajánlatkérő(k) és a nyertes ajánlattevő(k)], valamint a teljesítésben részt vevő gazdasági szereplők.Gazdasági szereplőnek minősül bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.