Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során


Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. április 12-én (277. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5079

[…] szabályozza az összeférhetetlenség kereteit. A 25. § (1) bekezdése a megelőzés és feltárás szükségességét, a (2) bekezdés az eljárásba bevontak nyilatkozati kötelezettségét, a (3) bekezdés az ajánlatkérő vizsgálati kötelezettségét írja elő. A definíciót valójában a Kbt. 25. § (4) bekezdésében körvonalazza a jogalkotó, mely szerint összeférhetetlenség minden olyan helyzetet magában foglal, ahol valamely olyan objektív körülmény áll fenn, amely befolyásolja az adott személy vagy szervezet függetlenségébe és pártatlanságába vetett bizalmat."25. § (4) bekezdés: Összeférhetetlenség áll fenn akkor, ha az ajánlatkérő részéről az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont vagy az eljárás eredményét befolyásolni képes személy – ideértve a közbeszerzési szolgáltatót, valamint az általa foglalkoztatottakat is – közvetve vagy közvetlenül olyan pénzügyi, gazdasági vagy egyéb személyes érdekeltséggel rendelkezik, amely úgy tekinthető, hogy befolyásolja funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlását."Az alapprobléma az, hogy a tervező valójában eljárásba bevont személynek minősül-e. Mivel ennek kereteit az ajánlatkérő alakítja ki, hiszen bevonhatja az eljárás előkészítésébe, úgy ebben az esetben a Kbt. 25. § alábbi (5) bekezdése alapján egyértelmű az összeférhetetlenség, amennyiben az érintett tervező alvállalkozóként megjelenik az eljárás során valamely ajánlatban."25. § (5) Vélelmezni kell, hogy fennáll a (4) bekezdés szerinti összeférhetetlenség, ha a (4) bekezdés szerinti személya) a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként részt vesz vagy az alkalmasság igazolásában részt vesz;b) a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként részt vevő gazdasági szereplő vagy annak tagja, vezető tisztségviselője, felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy alkalmazottja; vagy..."A tervező kapcsán a Kbt. 25. § (7) bekezdés nyújt további segítséget, hiszen egyértelműen az ajánlatkérő vizsgálati kötelezettségét terjeszti ki, és kötelezi megfelelő intézkedések megtételére."25. § (7) A közbeszerzési eljárás előkészítésében vagy lefolytatásában az ajánlatkérő részéről nem vehet részt olyan személy, akinek a részvétele összeférhetetlenséget eredményezne. Összeférhetetlenség fennállása esetén az ajánlatkérő köteles megvizsgálni, hogy az összeférhetetlenség az adott közbeszerzési eljárás tekintetében hogyan érintette a verseny tisztasága és az egyenlő bánásmód elveinek érvényesülését, és köteles mindazon intézkedéseket megtenni, amelyek szükségesek az összeférhetetlenség megszüntetéséhez és az eljárás jogszerűségének helyreállításához. A 62. § (1) bekezdés m) pontja akkor alkalmazható, ha az egyenlő bánásmód és a verseny tisztaságának sérelme más módon nem orvosolható."Az eljárás előkészítése során még nem feltétlenül nyilvánvaló, hogy egy, az ajánlatkérő nevében eljáró személy az ajánlattevők vagy akár az alvállalkozók vonatkozásában összeférhetetlennek fog-e minősülni a későbbiekben.Az összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozó Kbt. 25. § (4) bekezdés jelenlegi tartalmához tartozó miniszteri indokolásában a jogalkotó úgy értelmezte, mely […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.