Referencialevél helyettesíthetősége


Építési beruházás megvalósítására indított uniós nyílt eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő felszólított minket a referencialevelek benyújtására. A referencialevelek begyűjtését megkezdtük, de az ajánlatkérő által a referencialevelek benyújtására vonatkozó határidőig nem érkezett meg mindegyik igazolás. Van arra lehetőségünk, hogy a saját nyilatkozatunkkal helyettesítsük a referencialevelet, ha egyidejűleg becsatoljuk a referencialevél megküldését kérő e-mailt?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. április 12-én (277. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5081

[…] Kormányrendelet 24. § (1) bekezdése alapján a másik fél által adott igazolás egyrészt akkor mellőzhető, amennyiben az ajánlattevő szerepel a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében, amelyet Magyarországon a Közbeszerzési Hatóság, illetve gazdasági vagy szakmai kamara vezethet, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetében az adott tagállam szabályai az irányadóak. A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés csak akkor elfogadható a másik fél által adott igazolás helyett, ha az ajánlatkérő nem határozta meg szigorúbban az alkalmassági követelményt az adott közbeszerzési eljárásban, mint a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szerepléshez szükséges. Erre való utalást a közbeszerzési eljárást megindító felhívásnak kötelezően tartalmaznia kell [Kormányrendelet 30. § (4) bekezdés], melyet jellemzően a hirdetmények tartalmaznak is. Ebben a vonatkozásban tehát a minősített ajánlattevői rendszernek nincs jelentősége.Építési beruházás esetében a másik fél által adott igazolás egy további esetben is mellőzhető; ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói kivitelezői névjegyzékében szereplő dokumentumok bizonyítják, hogy az ajánlattevő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott korábbi teljesítésre vonatkozó alkalmassági követelményeknek [Kormányrendelet 24. § (2) bekezdés]. Összességében nincs arra jogi lehetőség, hogy a hiányzó referenciaigazolásokat az ajánlattevő saját nyilatkozatával helyettesítse építési beruházás esetében, még abban az esetben sem, ha igazolni tudja a referenciaigazolás kiállítására vonatkozó kérelem kiküldését.A szerződést kötő másik fél az igazolást a kérés beérkezését […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.