Kapacitást biztosító szervezet átalakulása


A cég átalakult, és kapacitást biztosítóként valójában már nem rendelkezünk szakemberrel. Most szerződnénk az ajánlattevővel. Szerződhetünk az új céggel?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. május 10-én (278. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5111

[…] ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha az ajánlattevő e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel – amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel – azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg."Mivel a fenti 138. § (2) bekezdés szükségessé teszi a cserét, hiszen az alkalmassági követelményeknek a teljesítés alatt is meg kell felelnie az ajánlattevőnek, így ennek adminisztrálása kötelező, az ajánlatkérő ellenőrzéséhez kötött. Az ajánlatkérőnek […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.