Építési beruházás beszerzése keretmegállapodással


Lehet-e építési beruházást keretmegállapodásban beszerezni, és ha igen, akkor mire lehet ajánlatot tenni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. május 10-én (278. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5112

[…] közbeszerzés megvalósítására sor kerülhet.(2) A több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására sor kerülhetb) ha a keretmegállapodás az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét tartalmazza, az a) pont szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel, vagy a c) pont szerint a verseny újranyitásával, ha ez utóbbi lehetőséget az ajánlatkérő a keretmegállapodásban – és a megelőző közbeszerzési eljárásban az eljárást megindító felhívásban – kikötötte. Az arra vonatkozó döntést, hogy egyes közbeszerzések megvalósítására a verseny újbóli megnyitását követően kerül-e sor, vagy közvetlenül a keretmegállapodásban foglalt feltételek szerint, a keretmegállapodásba foglalt objektív kritériumok alapján kell meghozni. A keretmegállapodásban meg kell határozni azt is, hogy mely feltételek tekintetében kerülhet sor a verseny újranyitására."Függően tehát attól, hogy az ajánlatkérő milyen értékelési szempontot alkalmaz, valójában az újraversenyeztetett beszerzési tárgyak esetében nagymértékben megkönnyítheti saját feladatát, amennyiben a jellegzetes, karbantartáshoz szükséges díjtételeket áraztatja be előre, és ez alapján kér árajánlatot.Továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet is kifejezetten utal a keretmegállapodás útján történő beszerzésre építési beruházás esetében is a Kbt. 19. § (2) […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.