Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége

Kérdés: Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?
Részlet a válaszából: […] ...hatályos Kbt. már az összes ismert alvállalkozó nevesítését kötelezővé teszi, azaz a nevesítés már nem csak a 10 százalékot elérő mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozik.Függetlenül attól tehát, hogy ez a szervezet, személy alvállalkozó is lesz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Alvállalkozó iratainak csatolása

Kérdés: Az alvállalkozó képviselőjének aláírási címpéldányát csatolni kell az ajánlathoz?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy az ajánlatkérő meggyőződhessen arról, hogy az ajánlattevő által igazolt referencia valós tényeken alapul. Tehát értelmes mértéke és indoka kell, hogy legyen az ajánlatkérő részéről a hasonló igazolási mód előírásának – melyet csak a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Nyilatkozat az ajánlattevő hatáskörén kívül eső körülményekről

Kérdés: Előírható-e, hogy az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy az ajánlatában csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást (például pénzintézeti nyilatkozat) az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta-e alá? Honnan tudhatom én ezt egy pénzintézeti igazolás esetén?
Részlet a válaszából: […] ...féltől is ugyanezt kívánja az ajánlatkérő, ez véleményünk szerint túlmutat a Kbt. főszabályán, mely az igazolások szükséges mértékének előírásáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Nyilatkozattétel időpontjának előírása az ajánlatkérő által

Kérdés: Jogszerű-e az, hogy az ajánlatkérő az egyes nyilatkozatok dátumozását a felhívás feladásának napjához köti, azaz a dátumnak későbbinek kell lenni az iraton? Elő kell-e ezt egyáltalán írni? Korábban ilyen kitétellel nem találkoztunk.
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott eljárásban, amennyiben a Kbt. 122. §-a alapján jár el, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Alkalmasság igazolása az új Kbt. szerint

Kérdés: Valóban nincs már lehetőség, mint esetünkben saját anyacégünktől bekérni – mint erőforrást nyújtó szervezettől – a közjegyző előtti nyilatkozatot a kizáró okokról, aláírási címpéldányokat, banki nyilatkozatot az összes számlavezető bankjuktól, mérlegeredményt és forgalmi adatokat két évről, nyilatkozatot arról, hogy "a szerződés időtartama alatt rendelkezésükre fognak állni a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások?" Mindezt az alapján tettük, hogy az ajánlatkérő elő­írta: "Igénybe vett erőforrás esetén a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti igazolás"-t kér.
Részlet a válaszából: […] ...is az alábbiakszerint.A régi Kbt. – 2003. évi CXXIX. törvény – 63. §-ának (1)bekezdése szerint az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékátmeghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá azajánlattevő számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Üzleti titokká minősítés terjedelme, korlátai

Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő üzleti titoknak minősíti az egész ajánlatát (cégkivonat, aláírási címpéldány kivételével), jogosan teszi-e?
Részlet a válaszából: […] ...nem teheti meg az ajánlattevő, hiszen a Kbt. 73. §-a értelmébenennek korlátai a bírálati szempontok alapján kerülnek értékelésre.A 73. § (1) bekezdés szerint az ajánlattevő az ajánlatábanelkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Iratcsatolás a Kbt. 69. § (8) bekezdésének alkalmazása esetén

Kérdés: A Kbt. 69. § (8) bekezdésének alkalmazása esetén milyen iratokat, igazolásokat kell becsatolni a 10 százalék alatti alvállalkozó vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 69. §-ának (8) bekezdése szerint az (5) bekezdésenkívüli alkalmassági minimumkövetelményeiknek az ajánlattevő a közbeszerzésértékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívántalvállalkozóval együtt is megfelelhet. Ebben az esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Referencia egyedi termék beszerzése esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő egyedi készüléket kíván vásárolni. Ebben az esetben miről kell referenciát adni? Cégemről, aki a pályázaton indul, vagy esetleg a külföldi gyártóról, aki a világon sok helyütt már eladott ilyen készüléket?
Részlet a válaszából: […] ...a gyártó referenciája benyújtható, hasonlóképpenamennyiben közös ajánlattevőnek minősül. A gyártó 10 százalékot meghaladómértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként vagy az alatt is alkalmazható,erre vonatkozóan az adminisztratív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Kiírásban nem szereplő nyilatkozat előírása a dokumentációban

Kérdés: A dokumentációban előírható-e olyan igazolás vagy nyilatkozat (aláírási címpéldány, szakmai ajánlat, részletes árajánlat stb.) kérése, amelyre a felhívás egyáltalán nem hivatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az aláírási címpéldány, a részletesárajánlat nem lehet kérdés, van rá lehetőség. A szakmai ajánlattalkapcsolatban, ha értékeli az ajánlatkérő, akkor lehet probléma, ha túl soktöbbletigényt közöl az ajánlattevőkkel, a mintaterméktől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Cégjogi szabályok alkalmazása a közbeszerzésben

Kérdés: Az egyéni vállalkozónak nincs aláírási címpéldánya. Miért kell arról rendelkezni a dokumentációban, hogy nem kell csatolnia az aláírási címpéldányt? Ehhez kapcsolódva nem lenne elvárható az ajánlatkérőktől az egységes gyakorlat a hatályos cégjogi előírások területén? Például elektronikus dokumentumok "kezelése", annak másolata tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő túlbiztosítja magát, ezt nem lehetmegakadályozni akkor, ha az nem olyan túlzó mértékű, mely aránytalan terhet róaz ajánlattevőkre. A hatályos előírásokat valóban ismerniük kell azajánlattevőknek, s hasonlóképpen érdemes elmélyedniük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.
1
2