Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.Mivel az értékelés még akár ezen az időszakon is túlnyúlhat, erre vonatkozóan is van kisegítő szabály annak ellenére, hogy ez már túl van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Eljárás aláírás nélküli árazott költségvetés benyújtása esetén

Kérdés: Építési beruházás esetében az ajánlattevő által benyújtott árazott költségvetésen nem található aláírás. Az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás keretében felhívta az ajánlattevőt az aláírás pótlására, de ezt az ajánlattevő nem tette meg. Így sem tekinthető formai hiányosságnak az aláírás hiánya az árazott költségvetés tekintetében? (A közbeszerzési dokumentációban elő volt írva az árazott, cégszerűen aláírt költségvetés.)
Részlet a válaszából: […] ...alapján az ajánlatkérő szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.Mivel az ajánlatkérő ezzel egyenértékű nyilatkozatot kért, mely igazolja, hogy a képviseletre jogosult tette meg a nyilatkozatot, így cégszerű aláírás hiányában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Iratbetekintés módja jogszabályváltozást követően

Kérdés: Az iratbetekintést hogyan kell elektronikus formában megvalósítanom?
Részlet a válaszából: […] ...az elektronikus katalógus, valamint az elektronikus úton történő beszerzés részletes, az elektronikus út által szükségessé tett mértékben e törvénytől eltérő szabályait, az elektronikus kommunikációs eszközök kötelező alkalmazása alóli kivételeket, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Iratbetekintés biztosításának módja

Kérdés: Biztosíthatom-e az iratbetekintést elektronikusan úgy, hogy valóban csak és kizárólag az a dokumentum kerül bemutatásra, amely nem üzleti titok, és amelynek megtekintéséhez a betekintő ajánlattevőnek joga van?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő a gazdasági szereplő által megjelölt feltételezett jogsértéshez kapcsolódó jogérvényesítéséhez szükséges mértékben köteles biztosítani. Más gazdasági szereplő ajánlatának vagy részvételi jelentkezésének teljes körű átvizsgálása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Iratbetekintés biztosításának módja

Kérdés: Milyen formában kell az iratbetekintést biztosítani? Van-e lehetőség nyomtatásra, ha például műszaki tartalmat kellene mutatni, de az egyes oldalakat egymás után lapozva lehetetlen áttekinteni?
Részlet a válaszából: […] ...nem jutott a kért információhoz.A közbeszerzési törvény iratbetekintéssel kapcsolatos szabályozása a jogérvényesítéshez szükséges mérték biztosítását írja elő az alábbiak szerint.A Kbt. 45. §-ának (1) bekezdése szerint az adott eljárásban részt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Dokumentumfeltöltéssel kapcsolatos követelmények az EKR-ben

Kérdés: Megjelent egy jogeset, mely szerint a dokumentum megfelelő formában történő feltöltése az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe alapvetés, ettől eltérni nem lehet. Előadáson mást hallottunk, így nem világos, hogy milyen formában kell követni az ajánlatkérő fájlformátumra vonatkozó igényeit a nyilatkozatok feltöltése során. (Az eset száma: D.94/2019.)
Részlet a válaszából: […] ...mely utóbbi elemnek jelentősége lesz a továbbiakban."A Döntőbizottság megvizsgálta a kérelmező ajánlatát és megállapította, hogy a 2. értékelési részszempontra tett vállalás alátámasztásaként a kérelmező az ajánlatába csatolta a 7. számú melléklet szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Tervező összeférhetetlensége

Kérdés: A tervező összeférhetetlensége automatikusan következik a 322/2015. kormányrendeletből?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólag a végösszeget bírálja el. Tehát a tervezői költségvetés részletes ismerete az eljárás lényege szempontjából teljes mértékben érdektelen."Az eset tehát segít annak elhatárolásában, milyen formában és módon van lehetőség a tervezőt igénybe venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 18.

Iratbetekintés és üzleti titok kezelése az elektronikus közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Milyen formában lehet majd betekinteni az iratokba azt követően, ha az elektronikus eljárások kötelezőek lesznek? És hogyan lehet az üzleti titkot kezelni?
Részlet a válaszából: […] ...Ebből egyben levonható az a következtetés is, hogy magát az üzleti titkot tartalmazó dokumentumot úgy kell elkészíteni, hogy az teljes mértékben üzleti titok legyen, azaz ne vegyesen tartalmazzon nem üzleti titokként és üzleti titokként minősített részeket. Így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 14.

Elkésett ajánlatok "kezelése" az új közbeszerzési szabályok szerint

Kérdés: Az új közbeszerzési szabályok alapján hogyan kezelendők az elkésett ajánlatok? Betekinthet abba más ajánlattevő? Visszakérhetjük azt az ajánlatkérőtől?
Részlet a válaszából: […] ...ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek. Az ajánlatok bontásának megkezdése előtt ismertethető a rendelkezésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Üzleti titok "megjelenítése" az ajánlatban

Kérdés: Ha az ajánlatom egy részét üzleti titokként kérem kezelni, akkor azt hogyan különítsem el az ajánlat többi részétől annak érdekében, hogy ajánlatom ne legyen érvénytelen?
Részlet a válaszából: […] ...A (2) bekezdés első mondata értelmében az üzleti titokkal azonos védelemben részesül az azonosításra alkalmas módon rögzített, vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, tapasztalat vagy ezek összeállítása (a Ptk. alkalmazásában:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.
1
2
3