39 cikk rendezése:
1. cikk / 39 Teljesítési határidő módosulása
Kérdés: Árubeszerzésre tervezünk nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást indítani. A becsült érték felmérése során néhány gazdasági szereplő jelezte, hogy esetlegesen szállítási nehézségek merülhetnek fel, amely miatt a szállítási határidőt nem lehet tervezni. A teljesítési határidőre lehet alkalmazni a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontját?
2. cikk / 39 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 39 Ajánlattételi határidő meghatározása keretmegállapodásos eljárás 2. részében
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás 2. részében, versenyújranyitás során releváns az egyedi eljárás becsült értéke? Mi alapján kell megadnia az ajánlatkérőnek az ajánlattételi határidőt, hány napot kell számolnia rá?
4. cikk / 39 Közszolgáltató ajánlatkérő által alkalmazandó jogszabályok építési beruházás esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő közszolgáltató minőségben lefolytatott építési beruházásánál (tervezés és kivitelezés együtt), amennyiben ellentmondás van a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. kormányrendelet és a 322/2015. kormányrendelet között, akkor az előbbi alkalmazandó, tekintettel arra, hogy az speciális rendelkezéseket tartalmaz? Konkrét esetben, ha közszolgáltató minőségben kerül lebonyolításra a tervezés és kivitelezés tárgyú eljárás, és az eljárás becsült értéke meghaladja az uniós értékhatárt, abban az esetben figyelmen kívül hagyható a 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése, tekintettel a 307/2015. kormányrendelet 7. § (3) bekezdésére?
5. cikk / 39 Értékelést követő bírálat keretmegállapodásnál
Kérdés: Mi értelme van annak, hogy a keretmegállapodásban az értékelés után bírálhatok? Ez mit jelent abban az esetben, ha mindkettő eredménye az eljárás eredménye?
6. cikk / 39 Teljesítés helyettesítő termékkel
Kérdés: Az ajánlattevő nem tud szerződés szerinti terméket (belátható időn belül) beszállítani vis maior esetén (gyártói nemteljesítés miatt). Van-e lehetőség helyettesítő termékkel történő teljesítésre anélkül, hogy kötbért alkalmaznának a céggel szemben akkor, ha a keretmegállapodásban egyébként nincs lehetőség termékcserére, de a Kbt. megengedi azt?
7. cikk / 39 Eljárás FAKSZ-szolgáltatás 2021. február 1-jét követő igénybevétele esetén keretmegállapodás hiányában
Kérdés: Mit kell tennem, ha még nincs hatályban keretmegállapodás, amennyiben a FAKSZ-szolgáltatást a központosított közbeszerzési rendszerből kell igénybe vennem februártól?
8. cikk / 39 Keretszerződés a közbeszerzésben
Kérdés: A Kbt. nem szabályozza a keretszerződést, ezért ha közvetlen módon rendelni szeretnék, nem egyértelmű, melyik eljárástípust választhatom. Milyen esetben van lehetőség keretszerződés megkötésére a közbeszerzési szabályozás szerint?
9. cikk / 39 Felmentés közbeszerzési kötelezettség alól a veszélyhelyzet miatt
Kérdés: Van-e egy közbeszerzés-köteles alapítványnak joga arra, hogy felmentést kérjen a vészhelyzet miatt a közbeszerzés hatálya alól?
10. cikk / 39 Alvállalkozó igénybevétele közbeszerzésre kötelezett ajánlattevő által
Kérdés: A Kbt. 5. § (1) bekezdésének e) pontja alapján közbeszerzésre kötelezett szervezet ajánlattevőként kíván indulni egy közbeszerzési eljáráson. A szűkös eljárási határidőket figyelembe véve hogyan tud jogszerűen ajánlattevőként megjelenni a szervezet, ha nyertessége esetén a teljesítéshez olyan alvállalkozó igénybevételére is szükség lenne, amellyel a szervezet maga is csak a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően köthet szerződést? Ha az ajánlata leadásáig nem egyezik meg a jövőbeni alvállalkozóval, akkor ajánlatával jelentős kockázatot vállal (sikerül-e olyan áron alvállalkozót bevonni, amivel előzetesen kalkulált), ha viszont megegyezik, akkor hogyan tud a saját közbeszerzési kötelezettségének eleget tenni?