50 cikk rendezése:
1. cikk / 50 Előzetes piaci konzultáció
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében kérdezni is lehet, vagy csak véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni?
2. cikk / 50 Árindokolás elfogadhatósága
Kérdés: Egy több részből álló közbeszerzési eljárásunkban az egyik részben árindokolást kértünk az első helyezettől. Az ajánlattevő beadott egy többoldalas indokolást számításokkal, de egy helyen arra hivatkozik, hogy az ár kialakítása során figyelembe vette, hogy több részben is ajánlatot adott be. Véleményük szerint elfogadható, ha az árindokolásban az ajánlattevő több részajánlat nyertességének lehetőségére hivatkozik?
3. cikk / 50 Konzorciumi tag kiválása
Kérdés: A Kbt. 139. § (1)-(3) bekezdései alapján helyes-e azon értelmezés, miszerint konzorcium esetén a konzorciumi tag a konzorciumból nem léphet ki pusztán azon az elven, miszerint üzleti megfontolásból nem érdeke a konzorcium tagjának lenni, kizárólag a személyében bekövetkező jogutódlás esetén szűnhet meg a konzorciumi tagsága? Helyes-e azon értelmezés, mely szerint konzorciumi megállapodásban nem köthető ki érvényesen a konzorciumi tag kizárása, amennyiben a tag tevékenysége, működése a közbeszerzési szerződés teljesítését pénzügyi vagy szakmai szempontból veszélyezteti, tekintettel a tagok egyetemes felelősségére?
4. cikk / 50 Teljesítési részhatáridők módosításának jogszerűsége
Kérdés: A D. 166/2022. számú döntés alapján mi a véleményük: jogszerűtlen vagy sem a teljesítésre vonatkozó részhatáridők módosítása, korrigendum közzétételével?
5. cikk / 50 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
6. cikk / 50 Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában
Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
7. cikk / 50 Jogutódlás az ajánlattevő oldalán
Kérdés: Lehetséges-e a jogutódlás ajánlattevői oldalon az ajánlatkérő és az ajánlattevő (esetleg közös ajánlattevők) közötti keretmegállapodás esetében a szerződés megkötése előtt, vagy azt követően, a szerződéses jogviszony fennállása alatt? A jogutódlás milyen formái megengedettek, alkalmazható-e például a Ptk. 6:208. §-ában szabályozott szerződésátruházás?
8. cikk / 50 Alkalmassági követelmény módosítása
Kérdés: Miért jelent problémát az, ha az ajánlatkérő az alkalmasságot "lazítja", az alkalmassági követelményeket módosítja? (A Hatóság 89/2021. határozatához kapcsolódik a kérdésünk.)
9. cikk / 50 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
10. cikk / 50 Jegyzőkönyv megküldése tárgyaláson meg nem jelent ajánlattevő részére
Kérdés: A Kbt. 88. §-ának (4) bekezdése alapján a tárgyalási jegyzőkönyvet azoknak kell megküldenem, akik a tárgyaláson részt vettek. A tárgyaláson meg nem jelent ajánlattevő azonban kéri a küldést, méghozzá előzetes vitarendezés keretében. Elküldhető-e a jegyzőkönyv a kérelmezőnek anélkül, hogy a másik két gazdasági szereplő ne indítson előzetes vitarendezési eljárást?