Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti esetben.Fentiek alapján az ajánlatkérő nem követett el jogsértést, legfeljebb nem a legegyszerűbb formáját választotta az érvénytelenné nyilvánításnak. A visszavonás semmiképpen nem lehet jogszerű ajánlati kötöttségi időszakban, tehát a Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Ajánlat átvétele arra nem jogosult személy által

Kérdés: Átvették a személyesen benyújtott ajánlatunkat, de utóbb az ajánlatkérő arra hivatkozott, hogy aki átvette, az a személy erre nem volt jogosult, emiatt az ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Jogszerű ez az eljárása?
Részlet a válaszából: […] Az ajánlatkérő eljárása teljes mértékben jogszerűtlen, feltéve hogy az ajánlattevő az ajánlati felhívásban megjelölt címen és helyen nyújtotta be ajánlatát.A felhívásban ugyanis az ajánlatkérőnek pontosan meg kell adnia az ajánlat benyújtásának helyét. Amennyiben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 17.

Kizárt ajánlat bírálata

Kérdés: Szükséges-e a továbbiakban bírálnom a kizárt ajánlatot, ha például aránytalanul alacsony az ár?
Részlet a válaszából: […] ...tette.Az aránytalanul alacsony ár az ajánlat érvénytelenségéteredményezi, azaz nem az ajánlattevő kizárásához vezet, hanem közvetlenérvénytelenné nyilvánításához. Az érvénytelenségi okok a Kbt. 74. §-a szerintaz alábbiak lehetnek.A rendelkezés (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.