13 cikk rendezése:
1. cikk / 13 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
2. cikk / 13 Eljárás az ajánlat (részvételi jelentkezés) informatikai szempontú hibája esetén
Kérdés: Ha nem olvasható az ajánlat, amit az ajánlattevő elektronikusan benyújtott az eljárás során, akkor, ha emiatt az ajánlat érvénytelen lesz, nem lesz két ajánlatom, ami az eljárás eredményességéhez kell. Ez a helyzet tehát – ha jól értelmezem – vezethet az eljárás eredménytelenségéhez?
3. cikk / 13 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
4. cikk / 13 Ajánlati ár emelése hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az ajánlattevő nincs kötve ajánlatához, csak a tárgyalást követően benyújtott végleges ajánlathoz. Emelheti az ajánlattevő az ajánlati árát, ha a műszaki tartalom nem módosult? A közbenső ajánlat benyújtását megelőzően megküldtük valamennyi ajánlattevő részére, hogy a megrendelésre kerülő alkalmazásfejlesztésnek (programnak) tartalmaznia kell a licencdíjakat is, azonban az egyik ajánlattevő a közbenső ajánlatában sem számolt ezzel a költséggel. A végső ajánlattétel során kiegészítheti (tehát emelheti) ezzel a költséggel az ajánlati árat?
5. cikk / 13 Alternatív ajánlattétel tárgyalás folyamán
Kérdés: Van-e lehetőség a tárgyalás során alternatív ajánlattételre?
6. cikk / 13 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?
7. cikk / 13 Ajánlattevő kizárhatósága tárgyalásos eljárásban
Kérdés: A Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja alapján lefolytatott eljárással kapcsolatban a többváltozatú, alternatív ajánlattétel lehetőségét kizártuk, ám az egyik ajánlattevő egy adott árura három árat adott, három különböző típust megjelölve a felolvasólapon. Mivel erre most még nincs ajánlati kötöttség, ajánlata ezen okból nem lehet érvénytelen, s majd a tárgyaláson, a végső ajánlata lesz érvényes, ha megad a három helyett egy árat. Jól gondoljuk?
8. cikk / 13 Ajánlat módosítása tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Tárgyalásos eljárásban meddig módosítható az ajánlat?
9. cikk / 13 Ajánlat második példányában elhelyezett hiánypótlás
Kérdés: Egy ajánlattevőnk az ajánlatában erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg egy céget. Ráadásul egy példányban nyújtotta be az ajánlatát. A hiánypótlásban kértük, hogy egy másolati példányt is csatoljon, meg a hiányokat. Ajánlattevő a másolati példányban helyezte el a hiánypótlásban rögzítetteket, tehát az eredetileg beadott ajánlat nem egyezik a másolati példánnyal, azaz módosított rajta. A legjelentősebb módosítás, hogy a másolati példányban és a hiánypótlás során csatolt iratok között is már alvállalkozóként jelöli meg azt a szervezetet, amit az eredeti ajánlatban erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg. Ilyenkor mi a teendő?
10. cikk / 13 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítási jogának fenntartása
Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő rendelkezni arról a kiírásban/dokumentációban, miszerint fenntartja jogát arra, hogy az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítsa? Ez nem mond ellent a Kbt.-nek, mely tételesen rendelkezik arról, hogy mikor érvénytelen az ajánlat? Eltérhet ettől ajánlatkérő az előző megfogalmazás alapján?