Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...ennek megfelelően független az eljárás eredményének megállapításától abban az értelemben, hogy a közbeszerzési eljárási cselekményekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók, és ezek közé az érintett Korm. rendelet nem tartozik. A Korm. rendelet ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Értékhatárok egyes ajánlatkérők esetében

Kérdés: Ha egy önkormányzat vagy a NEAK kiír egy közbeszerzési eljárást árubeszerzésre, akkor melyiknél milyen uniós értékhatárt kell figyelembe venni? Ha egy adott évben köt velem szerződést, de a teljesítés a következő évre is átnyúlik, akkor ezt hogyan számolja el az ajánlatkérő az értékhatárnál?
Részlet a válaszából: […] ...magát a Kbt. 5. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja alapján tartja Kbt.-kötelesnek. A nyilvántartás az alábbi linken érhető el:https://ekr.gov.hu/portal/ajanlatkero/ajanlatkero-nyilvantartasA 2023-ban irányadó értékhatárokat a Közbeszerzési Hatóság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya

Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettsége bővült az alvállalkozók vonatkozásában; a módosított Kbt. 43. § (2) bekezdés e) pontja szerint az ajánlatkérő az EKR-ben köteles közzétenni a szerződés teljesítésébe bevont alvállalkozóval összefüggő következő adatokat: egyrészt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...személyét igazoló jogerős vagy véglegessé vált határozat alapján lehet kiadni.További részletes szabályokat a bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII. 2.) IM rendelet közöl. A bírósági letét egyebek mellett arra is alkalmas, hogy alkalmazása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt

Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
Részlet a válaszából: […] ...32/A. § (1) bekezdés e)-g) pontját, a (2) bekezdését és a 32/B. §-át a 2018. január 1-jét követően teljesített kifizetésekre kell alkalmazni.E hatálybaléptetés értelmezésünk szerint jogszabályi változásból adódó szerződésmódosítást is eredményez,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 14.

Becsült érték meghatározása folyamatosan teljesített szolgáltatásra kötött szerződés esetén

Kérdés: Az évente kötött olyan szerződés esetében, amely ugyanarra a folyamatosan teljesített szolgáltatásra vonatkozik (január 1-jétől december 31-éig, majd újra január 1-jétől december 31-éig), a becsült értéket össze kell-e vonni az előző évivel? Ha nem, akkor részekre bontás lehet?
Részlet a válaszából: […] ...díjak összegét.Ez a módszer azonban csak akkor alkalmazható, ha a szerződéses jellemzők alapján nem egy több évre szóló szerződés évekre/indokolatlan részekre bontásáról van szó.Ha ugyanis például egy 3 évre szóló karbantartási szerződés szerepel az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Aránytalanul alacsony árral kapcsolatos indokoláskérés korlátai

Kérdés: Kérheti-e az ajánlatkérő a gyártás költségeinek részletezését, ezen belül százalékos arány meghatározását az eladási ár viszonylatában? Van-e joga az ajánlatkérőnek részletes kimutatások elkészítését kérni akkor, ha a gyártók anyavállalatai nem teszik lehetővé az érzékeny adatok közlését, így az ajánlatkérő valójában szűkíti ezzel a versenyt?
Részlet a válaszából: […] ...nem elégséges a megalapozott döntéshez, az ajánlatkérő írásban tájékoztatást kér az ajánlattevőtől a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 9.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […]  Amennyiben az eljárás 2011-ben vagy korábban indult, azakkor hatályos szabályoknak megfelelően kell a számlaellenőrzést lebonyolítani,függetlenül attól, hogy 2012-ben történik az ellenőrzés. Tehát az eljárásmegindításakor hatályos szabályok szerint kell eljárnia az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ..."hagyományos" értelmezési körét.A hatályos szabályozás tehát az üzleti titok értelmezése melletttartalmaz az ellenőrző szervekre vonatkozó szabályt, mely függetlenül attól,hogy 2012-től hasonló szöveggel nem jelenik meg a Kbt.-ben, még irányadó.A szabályokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Logisztikai tevékenység elszámolása

Kérdés: Ajánlatkérő készletbeszerzéseihez többször kapcsolódnak olyan szállítók (fuvarozók, szállítmányozók), akik a raktárakba, szállítási helyekre elszállítják az anyagot. A pályázó cégek logisztikai tevékenység címén jelölték meg a fuvarozóikat. A kifizetés szempontjából hogyan kell kezelnünk ezeket az alvállalkozókat?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. a 4. §-ában kifejti az alvállalkozó fogalmát, melyneksorán nem sorolja alvállalkozói körbe az alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,építőanyag-szállítót.A rendelkezés szerint alvállalkozó az a szervezet vagyszemély, amely vagy aki a közbeszerzési eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.
1
2
3