31 cikk rendezése:
1. cikk / 31 Súlyos szerződésszegés bejelentése
Kérdés: Önkormányzat ajánlatkérő vagyunk. Szerintünk az egyik szerződő partnerünk súlyos szerződésszegést követett el, kötbérezni akarjuk, és erről hivatalos levélben tájékoztattuk. A partnerünk jelezte, hogy nem fogadja el a véleményünket, és pert fog indítani, ha mégis szerződésszegésre hivatkozással kötbérezzük. Ebben az esetben mikor kell a súlyos szerződésszegést bejelenteni a Közbeszerzési Hatóság részére? Hiszen nem ismert a per kimenetele.
2. cikk / 31 Kizárás az eljárásból azonos franchise-szerződés esetében
Kérdés: Ki kell-e zárni azokat az ajánlattevőket, amelyek azonos céggel vannak franchise-kapcsolatban?
3. cikk / 31 Üvegkapu alvállalkozó esetén
Kérdés: Az Üvegkapu kizárólag a Kbt. szerinti alvállalkozókra vonatkozik, azaz csak azokra, akiket az ajánlatban megneveztünk, illetve a szerződéskötéskor, a szerződés teljesítése során alvállalkozóként megjelöltünk?
4. cikk / 31 Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya
Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
5. cikk / 31 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
6. cikk / 31 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
7. cikk / 31 Alvállalkozó bevonása nemleges nyilatkozat esetén
Kérdés: Be lehet-e vonni alvállalkozót abban az esetben, ha az ajánlatban az ajánlattevő úgy nyilatkozott, hogy nem fog bevonni a teljesítésbe alvállalkozót? Akadályozza ezt valamilyen törvény?
8. cikk / 31 Eljárás alvállalkozó, szakember cseréje esetén
Kérdés: A Közbeszerzési Hatóság szerződésmódosításra vonatkozó útmutatójában szerepel, hogy szakember-, illetve alvállalkozó-csere, -bevonás esetén szerződésmódosításnak van helye. Ezek szerint minden egyes alvállalkozó-csere (bevonás) esetében szerződésmódosításra van szükség, még akkor is, ha az alvállalkozók nem jelennek meg az ajánlatban, hanem bejelentésüket külön adminisztráljuk, tehát az nem a szerződés része?
9. cikk / 31 Nyilatkozat alvállalkozóról
Kérdés: A 2011. évi CVIII. törvény 128. §-ának (2) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő a teljesítés során kizárólag a 10 százalék feletti alvállalkozót köteles bejelenteni, tekintettel a 40. § (1) bekezdés b) pont szerinti nyilatkozatra, vagy a 10 százalék alatti alvállalkozókról is köteles nyilatkozni, ha a teljesítés a 2015. évi törvény hatálya alá is benyúlik?
10. cikk / 31 Kötbérigény érvényesítésének időpontja az új, fakultatív kizáró ok szempontjából
Kérdés: Ha a szerződésszegés, amely miatt az ajánlatkérő kötbérigényt érvényesít, 2015. november 1-je előtti, de a kötbérigényt november 1-jét követően érvényesíti az ajánlatkérő az ajánlattevővel szemben, az az új fakultatív kizáró ok körébe tartozik?