Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...ennek megfelelően független az eljárás eredményének megállapításától abban az értelemben, hogy a közbeszerzési eljárási cselekményekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók, és ezek közé az érintett Korm. rendelet nem tartozik. A Korm. rendelet ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Jóteljesítési biztosíték kikötésének lehetősége alvállalkozónál

Kérdés: A jogszabályoknak megfelelően helyesen járok-e el, ha építési beruházás nemzeti nyílt eljárás nyerteseként jóteljesítési biztosítékot kötök ki az alvállalkozómmal kötött szerződésemben, figyelemmel a 322/2015. Korm. rendelet, illetve a Kbt. szabályaira úgy, hogy az ajánlatkérő nem írta elő a közbeszerzési dokumentumokban a biztosítékot sem a nyertes ajánlattevő felé, sem alvállalkozója felé, és nem tiltotta meg az alvállalkozókkal kötött szerződésben történő alkalmazását sem?
Részlet a válaszából: […] ...a tartalékkeret mértékét korlátozza, míg a (7) bekezdés a hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosítékról tartalmaz szabályokat az alábbiak szerint."Kbt. 134. § (2) A szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya

Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettsége bővült az alvállalkozók vonatkozásában; a módosított Kbt. 43. § (2) bekezdés e) pontja szerint az ajánlatkérő az EKR-ben köteles közzétenni a szerződés teljesítésébe bevont alvállalkozóval összefüggő következő adatokat: egyrészt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Szerződésteljesítés felfüggesztése

Kérdés: Mit tehet a nyertes ajánlattevő abban az esetben, ha ő maga folyamatosan és hibátlanul teljesíti a közbeszerzés alapján megkötött szerződést, az ajánlatkérő azonban forráshiányra hivatkozva felhagy az ellenszolgáltatásnak a teljesítés szakaszaihoz igazodó kifizetésével, a nyertes ajánlattevőtől viszont közbeszerzési érdekre hivatkozva további teljesítést követel? Felfüggesztheti-e teljesítését az ajánlattevő, avagy a közbeszerzés speciális szabályai miatt ez valóban nem lehetséges?
Részlet a válaszából: […] ...kell teljesítenie. A Kbt. 2. § (8) bekezdése pedig egyértelművé teszi, hogy a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Maga a Kbt. nem rendelkezik tételesen arról az esetről, amikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.

Ajánlattételi határidő meghatározásakor irányadó becsült érték

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése alapján, az ajánlattételi határidő meghatározása során az eljárás becsült értékét, vagy az egybeszámított becsült értéket kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...cél megvalósítására irányuló szolgáltatásmegrendelés, illetve azonos vagy hasonló felhasználásra szánt áruk beszerzése részekre bontva, több szerződés útján valósul meg, a közbeszerzés becsült értékének meghatározásához az összes rész...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása

Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
Részlet a válaszából: […] ...volna jogszerűen azt a feltételt, hogy kifizeti az előleg összegén felüli ellenszolgáltatás meghatározott részét az adott munkarészekre vonatkozó teljesítésigazolás kiállítását megelőzően".Ez az a része a döntésnek, mely valóban egyfajta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

"Nulla" ár kezelése az ajánlatban

Kérdés: Egy előadáson azt hallottam, hogy van olyan EUB-döntés, mely szerint a nulla árat is el kell fogadni az ajánlatban. Ennek van-e bármilyen alapja?
Részlet a válaszából: […] ...olyan ajánlat automatikus kizárását, amelyben valamely gazdasági szereplő úgy tesz ajánlatot építési beruházásokra, árubeszerzésekre vagy szolgáltatások nyújtására az ajánlatkérő szervnek, hogy azokat ellenszolgáltatás nélkül kívánja teljesíteni." A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség

Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)-(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
Részlet a válaszából: […] ...– valamint, ha az a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni-a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)-(5) bekezdésének alkalmazásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Keretszerződés a közbeszerzésben

Kérdés: A Kbt. nem szabályozza a keretszerződést, ezért ha közvetlen módon rendelni szeretnék, nem egyértelmű, melyik eljárástípust választhatom. Milyen esetben van lehetőség keretszerződés megkötésére a közbeszerzési szabályozás szerint?
Részlet a válaszából: […] ...a megrendelések kezdeményezésével, ezek visszaigazolásával, valamint a teljesítésekkel kapcsolatos határidőt és a teljesítésekre vonatkozó (szállítási és pénzügyi) részletes feltételeket,– a szerződésszegésért való felelősség szabályait,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 3.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...43. § (1) és (1a), továbbá 138. § (3) bekezdésének szabályait a rendelkezések hatálybalépését megelőzően kötött szerződésekre is alkalmazni kell. Mivel adatközzétételt, illetve a már futó szerződések alvállalkozó-bejelentését érinti a fenti két szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.
1
2
3
13