17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
2. cikk / 17 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
3. cikk / 17 Alkalmassági feltétel előírása a szerződéskötés időpontjára
Kérdés: Előírható-e a dokumentációban egy alkalmassági feltétel úgy, hogy annak az ajánlat benyújtásának időpontjában még nem kell megfelelni, de az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződéskötés időpontjában az előírt alkalmassági feltételnek megfelel majd?
4. cikk / 17 Gyártói tanúsítvány szerepe a közbeszerzésben
Kérdés: Lehet-e gyártói tanúsítvány alkalmassági követelmény? Mindez az adott termékre vonatkozik, nem a gyártóra. Ha pedig lehet alkalmassági követelmény, akkor be kell-e vonnom az eljárásba mint alvállalkozót, vagy kell-e definiálnom erőforrást nyújtó szervezetként a tanúsítvány kiállítóját?
5. cikk / 17 Kötbérmérték saját eljárásrendben lefolytatott közbeszerzéseknél
Kérdés: Nem értem, miért 5 százalék a kötbér a saját eljárásrendről szóló útmutatóban, amikor az lehet több is? Inkább félreinformál, mint segít. Mi az álláspontjuk ebben a kérdésben?
6. cikk / 17 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítási jogának fenntartása
Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő rendelkezni arról a kiírásban/dokumentációban, miszerint fenntartja jogát arra, hogy az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítsa? Ez nem mond ellent a Kbt.-nek, mely tételesen rendelkezik arról, hogy mikor érvénytelen az ajánlat? Eltérhet ettől ajánlatkérő az előző megfogalmazás alapján?
7. cikk / 17 Alkalmassági feltételek ellentmondásossága
Kérdés: A 162/2004-es Korm. rendelet a műszaki-szakmai alkalmasság körében speciálisan előírja a teljesítésben részt vevő szakemberekről készült statisztikai létszám bemutatását, ehhez képest a Kbt. alkalmassági feltételei az elméleti időszakra vonatkoznak, semmiképpen sem a közbeszerzési eljárás eredményeként megvalósuló teljesítésre. Mi erről a véleményük? Ebben az esetben a magasabb rendű jogszabály (Kbt.) vagy a speciális jogszabály (kormányrendelet) alkalmazása a legmegfelelőbb?
8. cikk / 17 Újonnan alakult, átalakult cég igazolásai, alkalmassága
Kérdés: Építési beruházásra irányuló közbeszerzésnél cégünk – mint ajánlatkérő – a megelőző évekre vonatkozóan előírt pénzügyi (gazdasági) és műszaki (szakmai) alkalmassági feltételeket. Ezzel kapcsolatos kérdéseink: Hogyan teljesítheti a feltételeket egy tárgyévben (2009-ben) alakult ajánlattevő? Milyen igazolásokat kell bizonyításul benyújtani egy olyan ajánlattevőnek (gazdasági társaságnak), aki nemrég szétválással jött létre, és az igazolások benyújtásakor fel kívánja használni a szétválás előtti gazdasági társaság referenciáit?
9. cikk / 17 Ajánlati elemek pótolhatatlansága
Kérdés: Vannak-e olyan ajánlati elemek, amelyekre nem biztosítható a hiánypótlás lehetősége?
10. cikk / 17 Hulladékkezelési szolgáltatás beszerzésére irányuló eljárás ajánlattevője
Kérdés: Helyi önkormányzat által hulladékkezelési szolgáltatás beszerzése tárgyában kiírt pályázaton szeretnénk részt venni. Milyen feltételeknek kell megfelelnünk ahhoz ajánlattevőként, hogy eredményesen pályázhassunk?