16 cikk rendezése:
1. cikk / 16 Nyilatkozat ajánlat fenntartásáról
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a Kbt. 70. § (2a) bekezdése alapján kéri fel az ajánlattevőket az ajánlataik fenntartására, akkor az ajánlattevőknek kifejezetten nyilatkozniuk kell ajánlatuk fenntartásáról, vagy ebben az esetben is irányadó a Kbt. 70. § (2) bekezdésének azon fordulata, miszerint "ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja"?
2. cikk / 16 Korábbi indokolás megváltoztatása hiánypótlásban
Kérdés: Értelmezhető-e a hiánypótlás aránytalanul alacsony ár indokolásakor?
3. cikk / 16 Dokumentumfeltöltéssel kapcsolatos követelmények az EKR-ben
Kérdés: Megjelent egy jogeset, mely szerint a dokumentum megfelelő formában történő feltöltése az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe alapvetés, ettől eltérni nem lehet. Előadáson mást hallottunk, így nem világos, hogy milyen formában kell követni az ajánlatkérő fájlformátumra vonatkozó igényeit a nyilatkozatok feltöltése során. (Az eset száma: D.94/2019.)
4. cikk / 16 Ajánlati ár megalapozottságának vizsgálata
Kérdés: Az ajánlati ár megalapozottságának vizsgálatánál milyen szempontokat vesz figyelembe az ajánlatkérő?
5. cikk / 16 Üzleti titokká nyilvánítás feltételei
Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?
6. cikk / 16 Területileg elkülönülő épületekre beszerzendő szolgáltatások egybeszámítása
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy az ajánlatkérő által képviselt kastélyok, épületek vonatkozásában (melyek külső intézményeknek minősülnek), a területileg elkülönülő épületekre, az egyes épületenként a nemzeti értékhatárt el nem érő értékű takarítási és őrzés-védési szolgáltatásokat nem kell egybeszámítani, és ezen takarítási, valamint őrzés-védési szolgáltatásokra területenként (kastélyonként) az ajánlatkérő belső szabályzatának megfelelően három ajánlattevő részére megküldött árajánlatkérés alapján megbízási szerződéseket lehet kötni – mely a költséghatékonyságot is növelné?
7. cikk / 16 Új egybeszámítási szabály értelmezése
Kérdés: Kérem, magyarázzák el nekem az új 18. § (2) bekezdését! Hogyan kell a továbbiakban egybeszámítani? Miben különbözik az új megközelítés a korábbiaktól?
8. cikk / 16 Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
9. cikk / 16 Egybeszámítás élelmiszereknél
Kérdés: Az élelmiszerek egybeszámítása kapcsán nem egyértelmű, hogy mely termékeket kell egybeszámítani. A főzési alapanyagok vonatkozásában a nemzeti eljárásban a Kbt. kivételt határoz meg, azonban a CPV-kódok alapján történő értelmezése is nehézséget jelent. A törvény értelmében csak az egy beszerzési tárgyba sorolható beszerzéseket kell egymással egybeszámítani. A hasonló áruk és szolgáltatások vonatkozásában a 213/2008/EK irányelv bizonyos besorolást tartalmaz, azonban ez a főzési alapanyagokra konzekvensen nem értelmezhető. Egyes vélemények szerint csak a fő CPV-kódok figyelembevétele szükséges, más vélemények szerint akár a 3. CPV-kódig is értelmezhető a megkülönböztetés. A Kbt. kivételi körébe tartozó élelmiszerek vonatkozásában hogyan kell értelmezni az egybeszámítás kötelezettségét, van-e erre hivatalos állásfoglalás, amely akár jogorvoslati eljárásban is felhasználható?
10. cikk / 16 Becsült érték hiánya
Kérdés: Mi a helyzet akkor, ha rész- vagy alszempontra nincsen becsült érték?