59 cikk rendezése:
1. cikk / 59 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
2. cikk / 59 Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén
Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
3. cikk / 59 Kapacitást biztosító szervezet megfelelősége
Kérdés: Szükséges-e, hogy a kapacitást biztosító szervezet minden feltételnek megfeleljen, amelyet igazol?
4. cikk / 59 Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett
Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
5. cikk / 59 Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében
Kérdés: Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?
6. cikk / 59 Alvállalkozó és kapacitást biztosító szervezet igénybevételének kizárhatósága
Kérdés: Jól értelmezzük, hogy ha az ajánlatkérő építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárás esetén referenciaigazolást kér a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására, és a felhívásban konkrétan előírja, hogy a megkövetelt referencia a kivitelezési munka egészére vonatkozó alkalmasságot igazol, akkor az ajánlattevő a Kbt. 65. §-ának (9) bekezdésére és 138. §-ának (1) bekezdésére tekintettel sem kapacitást biztosító szervezetet, sem alvállalkozót nem vehet igénybe a szerződés teljesítésére, hanem teljes mértékben az ajánlattevőnek (vagy közös ajánlattevőknek) kell a szerződést teljesíteni?
7. cikk / 59 Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén
Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?
8. cikk / 59 Kikerülés a köztartozásmentes adatbázisból a szerződés teljesítésének folyamatában
Kérdés: A közbeszerzési eljárással megkötött szerződésünk szerint az eladó megkezdte a szállítást. A kifizetéskor ellenőriztük a NAV köztartozásmentes adatbázisát, nem található már benne. Mi a teendő? Ha igazolást nyer, hogy adóhátraléka, köztartozása van, akkor mi történik a szerződéssel? Felmondhatjuk, és az eljárásban soron következő legjobb ajánlatot tevővel szerződhetünk? Hirdetményt kell közzétennünk?
9. cikk / 59 Beszerzéshez kapcsolódó tevékenységi kör kérdése konzorcium esetében
Kérdés: Konzorciumban indulunk. A beszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenység csak az egyik konzorcium tevékenységi körében szerepel. Ez kizáró ok?
10. cikk / 59 Dokumentáció kezelésének ellenőrzése "nemzetbiztonsági" tárgyú beszerzéseknél
Kérdés: A 218/2011. kormányrendelet szerinti eljárásban ellenőrizheti-e az ajánlatkérő, hogy a dokumentációt a rendeletben foglaltaknak megfelelően kezelik-e az ajánlattevők?