51 cikk rendezése:
1. cikk / 51 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
2. cikk / 51 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
3. cikk / 51 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
4. cikk / 51 Közzétételre megküldés határideje részleges eredménytelenség esetén
Kérdés: Részleges eredménytelenség esetében hogyan kell számítani a közzétételre megküldés határidejét?
5. cikk / 51 Visszalépés szerződéskötéstől járványhelyzetre hivatkozással
Kérdés: Lehet-e hivatkozni a szerződés megkötésétől való visszalépés esetében a létező és releváns Covid-helyzetre?
6. cikk / 51 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
7. cikk / 51 Hirdetményi információk csökkenése
Kérdés: A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
8. cikk / 51 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
9. cikk / 51 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
10. cikk / 51 Kbt. 104. § (3) bekezdésének értelmezése
Kérdés: Mit jelent a Kbt. 104. §-ának (3) bekezdése, milyen eltérő beszerzési módra utal?