Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...feltételezzük, hogy az önkormányzatnak a részekre bontás tilalma szabály figyelembevételével nincs további egyéb építési beruházása, melynek további egybeszámítása felmerülhet a kérdés szerinti esetben, azaz csak a fenti két beruházással foglalkozunk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Egybeszámítás országos működés esetén

Kérdés: A módosított Kbt. 40. § (5) bekezdés szerint az általános javítási munkálatokra vonatkozó építési beruházások becsült értékét akkor is egybe kell számítani, ha több építménnyel kapcsolatosak – feltéve hogy a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállnak. Hogyan értelmezendő ez egy országos működésű cég esetében? Például az ország keleti részén fekvő település ingatlanának festés-mázolási munkáit egybe kell számítani egy nyugati területen lévő ingatlanéval?
Részlet a válaszából: […] ...egybeszámítani", másképpenfogalmazva az építményekkel (épületekkel, műtárgyakkal) kapcsolatos építésiberuházások értékét önmagukban kell számításba venni.Az általános javítási munkálatokra vonatkozó építésiberuházásokra ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Egybeszámítás intézmény és alintézményeinek beszerzése esetén

Kérdés: Az egybeszámítási kötelezettség vonatkozik-e arra az esetre, ha egy intézménynek hat különböző helyen nem önállóan gazdálkodó (nem jogi személy) alintézménye van – alkotóház, amelynek azonban önálló vezetője, beszerzése, működése van? Az élelmiszer térítéses (beutalási díj), de csak azok vehetik igénybe, akik beutaltak (tehát nem koncesszió): ez a tétel is része-e a közbeszerzésnek?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. – eddigi számainkban már többször hivatkozott -egybeszámítási szabálya értelmében – 40. § (2) bekezdésének a)-c) pontjai – abecsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építésiberuházások vagy szolgáltatások értékét egybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 30.