9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Azonos jellegű két pályázat beadási határideje azonos napon, eltérő időpontban
Kérdés: Két darab, ugyanazon a napon 9 és 13 óra határidőben bekért, egyforma jellegű, 3 évre szóló szerződéssel kapcsolatban került az ajánlattételi határidő meghirdetésre. Az első pályázatot 9 órakor felbontották, jelen voltak a pályázók, amit a jelenléti íven aláírással igazoltak. A pályázatokban lévő rezsióradíjakat, százalékos anyagkezelési költségeket és a vállalt garanciaidőket felolvasták. A jelen levő vállalkozók nagy többsége viszont nem adta be az első pályázati idő előtt a második, 13 órai határidejű pályázatot, csak a kijelölt határidőig. Az első pályázati felbontáskor jelen lévő pályázók már tudták a felolvasott adatokat, és a második pályázaton már ennek megfelelően kevesebb rezsióradíjat és százalékos költséget írtak be, és adták le második pályázatukat. Az első pályázati bontásnál jelen lévő cégek a második pályázaton is indultak. Kérdésem, hogy a pályázatot kiíró tehette volna egy napra ugyanazon jellegű pályázatot, és a pályázatok két időpontbani leadását, és ilyen előnyhöz juttatni az első pályázat felbontásánál jelen lévő cégeket?
2. cikk / 9 Gazdasági társaság alapításának szükségessége közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Tudnak-e gyakorlati példát mondani arra, hogy az ajánlatkérő milyen típusú beszerzés esetén követeli meg gazdasági társaság alapítását?
3. cikk / 9 Ajánlatok bontásának ellenőrzése
Kérdés: Ki ellenőrzi a közbeszerzési pályázati bontásokat? Egy bizonyos kiírói képviselő esetén, ahol ők hirdetnek pályázatot, már a megyében senki nem jelentkezik, mert tudja a becsületes kivitelező, hogy nem érdemes. Mi egy ravatalozónál jártuk meg, mert a rendelet szerinti pályázatot benyújtottuk, és érdekes módon, egy sajtpapírra írt összeg volt a nyerő. Most egy óvoda bővítésére írtak ki pályázatot, ahol az ajánlatkérő az ajánlattevőkkel külön tárgyal. És ki tudja ellenőrizni, hogy valóban a legjobb ajánlattevő nyerte el a munkát? Szerintem becsületesebb dolog lenne, ha nyílt licitálás lenne, és megszüntetnék a külön tárgyalást. Erre nincs lehetőség? Egyébként a fenti helyzet megszüntetésére mit lehet tenni?
4. cikk / 9 Fedezet rendelkezésre állásának igazolása keretszerződés és kétszakaszos eljárás esetén
Kérdés: Rendelkezésre álló fedezet hogyan igazolható keretszerződésnél vagy kétszakaszos eljárásban?
5. cikk / 9 Ajánlati biztosíték kötelező jellege
Kérdés: Kötelező-e ajánlati biztosítékhoz kötni az eljárásban való részvételt?
6. cikk / 9 Újabb forduló lefolytatásának feltételhez kötése
Kérdés: Jogszerű-e a kiírásnak az a kitétele, miszerint az ajánlatkérő a pénzügyi ajánlatok beérkezését követően dönt arról, hogy kíván-e újabb fordulót lefolytatni, avagy sem, és ha nem, akkor a pénzügyi ajánlatok beérkezését követően értékeli a pályázatokat teljeskörűen, egy – valamennyi ajánlattevőre érvényes – egységes szempontrendszer szerint?
7. cikk / 9 Szubjektív bírálat, szakértők a bírálati eljárásban
Kérdés: A hatályos szabályozás szerint van-e lehetőség ún. szubjektív bírálatra? Igénybe vehetők-e a bírálat során független szakértők?
8. cikk / 9 Ajánlattevői kör szűkítése
Kérdés: Milyen feltételek mellett szűkítheti az ajánlatkérő az ajánlattevők körét?
9. cikk / 9 Meghívásos tervpályázat
Kérdés: A tervpályázati eljárásokról szóló kormányrendelet tartalmaz-e szabályokat a meghívásos tervpályázati eljárásra, és ha igen, azok menynyiben térnek el a Kbt. meghívásos eljárásokra vonatkozó rendelkezéseitől?