Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...melyet az ajánlatkérőnek szankcionálnia kell. Egyrészt kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi közbeszerzésekből kizárható, azaz valójában az ajánlatkérőnek lehetősége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Döntőbizottság hatásköre EKR-en kívül lefolytatott eljárás esetében

Kérdés: A Kbt. 145. § (8) bekezdése 2024. február 1-jével módosult, amivel kapcsolatban nem világos, hogy ezek szerint a DB-nek van hatásköre az EKR-en kívül megvalósított beszerzésekkel kapcsolatban is?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés jogosan vetődik fel, hiszen a Kbt. 145. § (8) bekezdése valóban utal az EKR-en kívül megvalósított beszerzésekre az alábbiak szerint:"Kbt. 145. § (8) A Közbeszerzési Döntőbizottság döntéseiben az Ákr. 81. § (1) bekezdésének alkalmazása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

EVK elkésettsége

Kérdés: Eljárásunkban az egyik érvénytelenné nyilvánított ajánlattevő EVK-t nyújtott be, de elutasítottuk, mert a kérelem nem tartalmazta az ajánlattevő javaslatát. A következő napon megküldte a hiányzó javaslatot, de ekkor már a három munkanapos határidő letelt. Kötelesek vagyunk ebben az esetben megválaszolni az EVK-t?
Részlet a válaszából: […] ...van-e lehetőség a hiányos előzetes vitarendezési kérelem kiegészítésére, illetve a 3 munkanapos határidőt hogyan kell figyelembe venni.A Kbt. szigorúan szabályozza az előzetes vitarendezési kérelem benyújtását, mivel az előzetes vitarendezés egyfajta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] ...hiszen nem munkaviszony keretében történik a munkavégzés, ami kivételi kört jelenthetne. Figyelemmel kell ugyanakkor lenni arra is, hogy a Kbt. 19. § (1) és (3) bekezdésének alábbi szabályai nem tartalmaznak minden részletkérdést, mely az Európai Bíróság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Számítási hiba ajánlatkérő előírásától eltérő javítása

Kérdés: A számítási hiba javítása során az ajánlatkérő leírta a végeredményt, amire javítanunk kell, de ez a végeredmény semmilyen módon nem jön ki számításaink során. Mi magunk is elszámoltuk, de úgy tűnik, az ajánlatkérő is. Ilyenkor mi a teendő? Írjuk a hibás számot, aminek semmi értelme?
Részlet a válaszából: […] ...ki a megfelelő mértéket. Eleve olyan hibát javíthat csak, mely egyértelműen az ajánlattevő által vétett számítási hiba eredménye. A Kbt. 71. § (1) bekezdésében az ajánlatkérő számára előírás, hogy a hiba, a javítandó érték és a javítás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja

Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás során benyújtásra kerülő dokumentum fokozott biztonságú elektronikus aláírással történő benyújtását. Mindez nem követelhető meg az ajánlattevőtől, de döntése szerint a rendelkezésre álló dokumentumot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Felvilágosításkérés ajánlatkérő által igényelt igazolási mód esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő egy adott termékre vonatkozó műszaki paraméter alátámasztására termékadatlapot kért, amelyet az ajánlattevő be is nyújtott. Ennek ellenére az ajánlatkérő kérhet felvilágosításkérést arra hivatkozással, hogy a piaci ismeretei alapján az adott termék nem a termékadatlapon szereplő mérettel rendelkezik? Köteles elfogadni az ajánlatkérő a kért igazolási módot, jelen esetben a termékadatlapot, vagy ha kétsége támad, akkor kérhet felvilágosítást az ellentmondás feloldására?
Részlet a válaszából: […] ...formát nem fogadja el, hanem annak tartamát kifogásolja, mivel azzal ellentétes információhoz jutott például a gyártó honlapjáról.A Kbt. 71. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő köteles az összes ajánlattevő és részvételre jelentkező számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Szakember bevonásával kapcsolatos alkalmassági feltétel előírási módjának jogszerűsége

Kérdés: Jogszerű-e az olyan alkalmassági feltétel előírása, amellyel az ajánlatkérő elsődlegesen a névjegyzékbe bejegyzett szakember bevonását követeli meg, emellett azonban lehetőséget teremt a névjegyzéken kívüli, de a névjegyzékbe kerüléshez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező szakember elfogadására is?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 65. §-a feljogosítja az ajánlatkérőt arra, hogy alkalmassági követelményeket határozzon meg az ajánlattételhez megkövetelt gazdasági és pénzügyi helyzetre, műszaki és szakmai alkalmasságra, valamint, ha a szerződés teljesítéséhez szükséges, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Mentesülési helyzet az ajánlatkérők egymás közötti szolgáltatása esetén

Kérdés: A Kbt. 9. § (1) bekezdés j) pontja esetében fennállhat-e egy olyan jogszerű mentesülési helyzet, amelyben az ajánlatkérőként szerződő fél klasszikus ajánlatkérő, míg az ajánlattevőként szerződő fél közszolgáltató ajánlatkérő (Kbt. 6-7. §), vagy a támogatás igénybevételére tekintettel ajánlatkérő [Kbt. 5. § (2) bekezdése], vagy egyedi/önkéntes ajánlatkérő [Kbt. 5. § (4) bekezdése]?
Részlet a válaszából: […] ...között létrejövő jogviszonyát mentesíti a közbeszerzési kötelezettség alól meghatározott egyéb körülmények fennállása esetén.A Kbt. 9. § (1) bekezdés j) pontja alapján a törvényt nem kell alkalmazni az 5. § (1) bekezdésében meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Hivatalból történő kezdeményezés elutasíthatósága

Kérdés: Elutasítható-e az a kezdeményezés, amelyben a hivatalból kezdeményező kifejezetten nem rögzíti, hogy milyen döntést vár a Közbeszerzési Döntőbizottságtól?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsán a Közbeszerzés Döntőbizottság állást foglalt a kérdésben. A D. 454/2021. esetben a Döntőbizottság rámutatott arra, hogy a Kbt. 152. § (4) bekezdése alapján a kezdeményező iratnak nem kötelező tartalmi eleme a Kbt. 149. § (1) bekezdés e) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 9.
1
2
3
18