Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nyilatkozni ebben a körben?A kérdés megválaszolása kapcsán utalunk arra, hogy a Kbt. megváltoztatta a bírálati cselekmények sorrendjét a 69. §-ban foglaltak szerint, és utólagos igazolási kötelezettséget ír elő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Felhívás nyilatkozattételre az ajánlattételt követően indult változásbejegyzési eljárás kapcsán

Kérdés: Amikor beadtuk az ajánlatot, nem volt folyamatban a cégünk vonatkozásában változásbejegyzési eljárás a cégbíróságon. Az eredményhirdetést megelőző hiánypótlási eljárásban felhívott minket az ajánlatkérő, hogy nyilatkozzunk ezzel az eljárással kapcsolatban. Ahogy a cégkivonaton megjelent a változásbejegyzési eljárás folyamatban léte, aznap délután érkezett a felhívás. Jogszerű ez? És az ajánlatkérő eszerint folyamatosan figyeli a cégállapotot? Végül szükséges-e, hiszen a cégadatokból egyértelmű, hogy mire vonatkozik a változás – amely egyébként teljességgel érdektelen adott közbeszerzési eljárás vonatkozásában? És kérdésünk az is, hogy az ajánlatkérő csak azt a nyilatkozatot kérte, melynek mintája a dokumentációban szerepel, de kell-e csatolnunk a változásbejegyzési kérelmet és az elektronikus tértivevényt is, és ha igen, milyen formában, kinyomtatva?
Részlet a válaszából: […] ...Mivel a változásbejegyzés ténye azértékelés szakaszában nyilvánosságra került, így az ajánlatkérő jogszerűen jártel, hiszen a Kbt.-nek megfelelően az ellenőrzési kötelezettségen túlutánanézett az ajánlatkérő aktuális cégadatainak, méghozzá nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...azokat a tényeket, adatokat,amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő közhiteles elektronikus nyilvántartásbólingyenesen jogosult – Kbt. 63/A. §-ának (1) bekezdése. Figyelemmel arra, hogy acégadatok ilyennek minősülnek, az ajánlatkérő eljárása a Kbt.-be ütközik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Részleges hiánypótlás jogszerűsége

Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy hiánypótlást csak a kizáró okok körében biztosít, de felhívta a figyelmet arra, hogy az esetleges változásbejegyzési kérelem nem pótolható. Miért, hiszen az a gyakorlatban a cégkivonat része? És: elektronikus cégeljárásnál a gyakorlat hogyan alakult: milyen formátumban fogadják el az ajánlatkérők a változásbejegyzési kérelmet hitelesnek?
Részlet a válaszából: […] ...cégeket, akik legfeljebb utólag képesekbenyújtani igazolásukat a módosításról. Ettől függetlenül azonban az előírásnem sérti a Kbt.-t. A 2006. évi V. törvényben (Ctv.) erre vonatkozóan az alábbirendelkezést találjuk. A cégnyilvántartásban szereplő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.

Kiírással ellenétes hiánypótlási felhívás

Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha változásbejegyzés iránti eljárás van folyamatban a cégbíróságon, akkor az ajánlattevőnek nyilatkozattal kell igazolnia az eljárás, illetve a változás alatt álló adatkört. Ehhez képest hiánypótlásra hívta fel az érintett ajánlattevőt, hogy e körben csatolja a Cégszolgálat igazolását, ha a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Erre lehetősége van az ajánlatkérőnek? És milyen igazolást fogad el az ajánlattevő? Azt is, amit az ügyvéd elektronikusan – tértivevényként – kap vissza a cégszolgálattól az iratok benyújtását követően?
Részlet a válaszából: […] ...a változásalatt álló adatkörről, de a cégbírósági (cégszolgálati) visszaigazolást abenyújtott iratokról mindenképpen. [A Kbt. a hiánypótlás vonatkozásában az alábbirendelkezéseket tartalmazza:– az ajánlatkérőnek az ajánlati felhívásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Cégkivonat kiegészítése

Kérdés: Társaságunk, mint ajánlattevő, nyílt eljárás keretében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálatának közjegyző által kiadott és hitelesített cégkivonatot nyújtott be igazolásként. Az ajánlatkérő a következő hiánypótlást rendelte el: A Kbt. 60. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kizáró ok vonatkozásában kérünk cégbírósági kivonatot, amely tartalmazza, hogy "nincs cégbíróság által indított eljárás folyamatban". Az ajánlatkérőtől kért tájékoztatás szerint beadott igazolásunk elfogadható lenne az általa kért mondattal kiegészítve. Érvelésünket – miszerint az igazolások tartalma szabályozott, arról a kérelmező nem dönthet, tehát amennyiben a Kbt. megengedi az adott igazolási módot, akkor annak kötött formaiságát és tartalmát ajánlatkérő nem kérdőjelezheti meg – nem fogadta el. Véleménye szerint a cégbíróságtól beszerzett, a kért mondatot tartalmazó "plusz" igazolással az ellentmondás feloldható. A mi véleményünk viszont az, hogy így az ajánlatkérő különbséget tesz az egyes igazolások elfogadhatósága vonatkozásában. Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy jogszerű-e az ismertetett eljárás!
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 61. § (1) bekezdésének b) pontja szerint kizáró oknakaz minősül, ha az adott cég a gazdálkodási tevékenységét felfüggesztette,továbbá az is, ha hivatalos eljárás eredményeképpen a cég tevékenysége, acégbíróság vagy hatóság által fefüggesztésre került....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Tevékenységi kör módosítása hiánypótlási eljárásban

Kérdés: A cégkivonatban a cég tevékenységi köre módosítható-e a Kbt. alapján eljárás hiánypótlása keretében?
Részlet a válaszából: […] A cég tevékenységi köre cégbírósági eljárásban az 1997. éviCXLV. törvény alapján módosítható, az ott meghatározott előírások szerint. Acégkivonat mindig a cég aktuális állapotát mutatja be, és igazolja – egyebekmellett – a cég tevékenységi köreit.A fentiek miatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.