Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...bírálati időszak hossza nyílt eljárás, építési beruházás esetében 60 nap, mely 60 nappal meghosszabbítható a Kbt. 81. § (11) bekezdése és 70. § (2) bekezdése alábbi szabályai alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Végső ajánlat helyettesíthetősége

Kérdés: Lehet-e a végső ajánlatot helyettesíteni? Azaz feltétlenül kötelező benyújtani azt?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 87. §-ának (6) bekezdése ad arra egyedül lehetőséget, hogy az ajánlatkérő az eljárás során eltekinthessen tárgyalás tartásától. A 87. § (7) bekezdés egyedül a (6) bekezdésben szereplő esetre utal, amikor végső ajánlat benyújtására nincs szükség,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...szabályokat;– a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó szabályokat,amelyre ez idáig nem rendelkeztünk még szabályokkal, bár a Kbt. 2006 óta utaltrá;– a védett foglalkoztatók, védett szervezeti szerződéstkötött szervezetek, valamint szociális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Igények az ajánlatkérő nemfizetése esetén

Kérdés: Ha az ajánlatkérő nem fizeti ki a számlát, mit tehetünk? Automatikusan benyújtható inkasszó a számlája terhére? Vagy pereljük be? És ha ebből kárunk van, azt érvényesíthetjük?
Részlet a válaszából: […] ...hatályos Kbt. értelmében az alábbi szabályoknak kellmegfelelnie a Kbt. 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérőnek:A 99. § (1) bekezdése alapján eredményes közbeszerzésieljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) (Kbt. 91. §-a)kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Elektronikus árlejtés eredményhirdetése

Kérdés: Hogyan hirdetnek eredményt elektronikus árlejtés alkalmazásánál?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevőnek az elektronikusárlejtés során első ajánlatának megtételétől az elektronikus árlejtéslezárásáig nem áll fenn a Kbt. szerinti ajánlati kötöttsége. A szerződést azajánlatnak az elektronikus árlejtés lezárásakor meglévő tartalma szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Ajánlat értékelése érdemben bontáskor

Kérdés: Van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy bontáskor formailag és érdemben is értékelje az ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...bontásra vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. 80. §-atartalmazza az alábbiak szerint.Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását azajánlattételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni. A bontásmindaddig tart, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Ajánlatok bontásának ellenőrzése

Kérdés: Ki ellenőrzi a közbeszerzési pályázati bontásokat? Egy bizonyos kiírói képviselő esetén, ahol ők hirdetnek pályázatot, már a megyében senki nem jelentkezik, mert tudja a becsületes kivitelező, hogy nem érdemes. Mi egy ravatalozónál jártuk meg, mert a rendelet szerinti pályázatot benyújtottuk, és érdekes módon, egy sajtpapírra írt összeg volt a nyerő. Most egy óvoda bővítésére írtak ki pályázatot, ahol az ajánlatkérő az ajánlattevőkkel külön tárgyal. És ki tudja ellenőrizni, hogy valóban a legjobb ajánlattevő nyerte el a munkát? Szerintem becsületesebb dolog lenne, ha nyílt licitálás lenne, és megszüntetnék a külön tárgyalást. Erre nincs lehetőség? Egyébként a fenti helyzet megszüntetésére mit lehet tenni?
Részlet a válaszából: […] ...bejárás, tárgyalások – nincs "hivatalosellenőr", aki külső szereplőként ügyelne arra, hogy minden jogszerűentörténjen. Magának a Kbt.-nek a rendelkezései hivatottak ezt biztosítani,amelyek a bontás nyilvánosságát teszik főszabállyá, és lehetővé teszik azt is,hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Elektronikus bontás folyamata

Kérdés: Az elektronikus bontás hogyan zajlik?
Részlet a válaszából: […] ...választ a Kbt. bontásra vonatkozó, teljes 80. §-ánakismeretében lehet megadni. Az elektronikus bontás feltétele, hogy legyenelektronikusan beérkező ajánlat, melynek benyújtását az ajánlatkérő lehetővétette.A 80. § rendelkezései a következők:– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Hiánypótlás terjedelme

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban hiánypótlást biztosítottunk. A bírálati szempontok a következők voltak: ár, fizetési határidő, illetve vizsgálati jegyzőkönyv. A cégek képviselői nyilatkoztak, hogy rendelkeznek ezzel a jegyzőkönyvvel, de nem mindenki csatolta be. Kérdés, hogy a jegyzőkönyv becsatolását előírhatom-e hiánypótlásként? Műszaki, szakmai alkalmasság keretében kértünk termékmintát, de nem mindenki adott be az ajánlattal egy időben. Kérhetem-e az utólagos behozatalát, azaz hiánypótoltathatom-e?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozó, továbbá erőforrást nyújtó szervezet megjelölésével és ará vonatkozó iratokkal nem egészítheti ki az ajánlatát – Kbt. 83. §-ának (2) és(6) bekezdése.Álláspontunk szerint tehát a jegyzőkönyv hiánypótoltatható,amennyiben az ajánlatkérő kérte...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.

Eljárás két, különböző időpontban benyújtott ajánlat esetén

Kérdés: Egy eljárásban egy ajánlattevőnek kettő, különböző időpontokban benyújtott ajánlatát bontotta fel az ajánlatkérő. A bontáson részt vevő ajánlattevő képviselője szóban jelezte, hogy a 2. benyújtott ajánlatát kéri figyelembe venni. Vagyis nem vonta hivatalosan vissza az első ajánlatát. Kérdésünkre az ajánlatkérő nem adott egyértelmű választ arra vonatkozóan, hogy hogyan kívánja ezt a helyzetet kezelni. Értékelhető-e ezen ajánlattevő (bármelyik) ajánlata?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatot. A hibajavítható, de ennek feltétele, hogy az ajánlatkérő egyértelművé teszi, milyeneljárásrendet kíván követni.[A Kbt. idevonatkozó előírásai a következők:Az 51. § (1)-(3) bekezdései az alábbiak szerintrendelkeznek:– az ajánlati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.
1
2
3