Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Eljárás kivételi körök átfedése esetén

Kérdés: A Kbt. 111. § e) és w) pontjai szerinti kivételi körök vonatkozásában merült fel, hogy a kettő (humanitárius segítségnyújtás és ideiglenes védelemre jogosultak elhelyezésével kapcsolatos beszerzés) egybeeshet-e? Az ukrán menekültek vonatkozásában a segítségnyújtás megvalósulhat mindkét pont alapján? Amennyiben mindkét pont fennáll, úgy az építési beruházások vonatkozásában fennálló 300 millió forintos értékhatárt figyelembe kell venni, vagy alkalmazható az e) pont, ahol ilyen szűkítés nem szerepel?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint a két kivétel átfedésben van egymással, így az alkalmazás során az ajánlatkérőnek kell választani a két pont között az alábbiak figyelembevételével.A Kbt. 111. § szerint a törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő (...)–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] A probléma jellegzetes és tény, hogy amíg vita van a felek között, nem lesz fővállalkozói kifizetés az ajánlatkérő részéről az adott részteljesítés vonatkozásában. Ez az egyetlen eszköz az alvállalkozó kezében, amivel ő maga képes elérni a magasabb értékű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában

Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja az alábbi dokumentumok közzétételét teszi kötelezővé:– hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra),– a szerződő felek megnevezését,– azt, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
Részlet a válaszából: […] Álláspontunk szerint, ha egyidejűleg megtörténik az alvállalkozói kifizetés igazolása, nincs akadálya a teljes összeg együttes kifizetésének. A szabályozás célja eleve az alvállalkozók minél korábbi kifizetése volt, ami esetünkben maradéktalanul megvalósul. Ebben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-a részletesen szabályozza az ellenszolgáltatás teljesítésének módját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Egyházi személy közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Egyházi személy szeretne építési beruházást kezdeményezni 100% támogatási intenzitással. Az új szabályok alapján teljes az egyházi jogi személyek mentessége, vagy csak részleges?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 5. §-ának (3) bekezdése bővült az egyházi személy kivételi lehetőséggel, melynek következtében az 5. § (2) bekezdésében felsorolt építési beruházások egyházi személy részére a kérdésben foglalt 100%-os intenzitás esetében is közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

Támogatott projektek közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Változik a törvény hatálya a támogatott projektekkel kapcsolatban. Amennyiben építési beruházásra kaptam 50 millió forintot, ami nem éri el a 75%-os intenzitás mértékét, kell-e közbeszereznem? Mi a teendő abban az esetben, ha 350 millió forintot kapok?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési törvényben meghatározott, támogatott projektekre vonatkozó, a törvény 5. §-ának (2)-(3) bekezdései közül a (3) bekezdés tartalma változott nagymértékben. A két szabály összhangját érdemes figyelni és összeolvasni, így könnyebb a két megközelítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt

Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
Részlet a válaszából: […] A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek hatásköréről és illetékességéről szóló 485/2015. Korm. rendelet, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény, az adózás rendjéről szóló törvény és az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 14.

ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. az alábbiak szerint teszi kötelezővé az ESPD-t hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetében:A törvény 57. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat – az eljárás során adott kiegészítő tájékoztatás és az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.
1
2
3
4