Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben jelzett környezetvédelmi, szociális, munkajogi követelményekre vonatkozó, a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdésében szereplő előírás az alábbiak szerint szól.Az (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, különösen ha nem felel meg azoknak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Beszerzési tárgyak elkülöníthetősége

Kérdés: Ajánlatkérőnek minősülő szervezet pénzügyi lízing keretében kíván gépet beszerezni. A gép becsült értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt, a futamidő során fizetendő kamat azonban nem. Megteheti-e ebben az esetben az ajánlatkérő, hogy csak a gépet közbeszerezteti, a lízinget nem (a lízingcéget a gép közbeszerzésének lezárulta után választja ki), különös tekintettel arra, hogy a lízing futamideje során az ajánlatkérő minden kifizetést a lízingcég számára teljesít?
Részlet a válaszából: […] ...megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét.A lízingdíj értéke tehát vagy eléri, vagy meghaladja a szerződéskori piaci értéket, azaz a beszerzési áru beszerzésként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.

Becsült érték szennyvízközmű üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatási koncesszió esetén

Kérdés: Szennyvízközmű üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatási koncesszió esetén mi a becsült érték? Bele kell-e számítani az üzemeltető lakosságtól beszedett díjbevételt, vagy csak az üzemeltető által a tulajdonos önkormányzat részére fizetendő ellenszolgáltatás (koncessziós díj, bérleti díj vagy bármilyen egyéb jogcímen) a becsült érték alapja?
Részlet a válaszából: […] ...kell érteni (atovábbiakban: becsült érték). A teljes ellenszolgáltatásba bele kell érteni avételi jog átengedésének értékét.A 38. § (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében aszolgáltatás becsült értéke olyan szerződés esetében, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Ajánlatkérő folyamatos késedelmes teljesítése

Kérdés: Egy nagy közbeszerzés nyertesei voltunk, ahol a fizetési határidők a szerződés szerint hosszúak voltak (folyamatos teljesítésről van szó), de az ajánlatkérő még emellett is lassan féléves késésben van az utolsó gyártások ellenértékének kifizetésével, és a részeket is több hónapos késedelemmel fizette folyamatosan. Hogyan lehet úgy kiírni egy tendert, hogy az ajánlatkérőnek nem áll rendelkezésére a fedezet? Meddig húzható el a fizetés? (Folyamatos az ígéret a teljesítésre.) Ezt a kérdést nem szigorította a jogszabály-módosítás? Ha az ajánlattevői oldalon szigorúak a közbeszerzési szabályok, itt miért nem? Hová fordulhatunk a helyzet megoldásáért?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési törvény az anyagi fedezet meglétévelkapcsolatosan jelenleg nem tartalmaz elő­írást. A korábbi hatályos rendelkezésekidőközönként tartalmazták az anyagi fedezetre vonatkozó rendelkezést, de ezidőről időre kikerült a közbeszerzési törvényből.Ettől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Fizetési késedelem

Kérdés: Mit tehetünk, ha az ajánlatkérő a számla esedékességét követő 80 napon túl nem fizet? Emiatt a számla faktorálására sincs lehetőség, és jelentős kárunk keletkezik. Ilyen esetben is öt év az elévülési idő?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. meghatározza a közbeszerzési szerződésben jogszerűenkiköthető fizetési feltételeket és fizetési határidőket. A törvény 305. §-ának(3) bekezdése szerint az általános fizetési határidő a teljesítéstől(ajánlatkérő által igazolt, elismert) számított 30. nap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 18.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] Valóban, a közelmúltban megjelent a 2007. évi LXXVIII.törvény, amely – egyebek mellett – a közbeszerzési törvényt is módosította. Ajogszabály 2007. július 7-étől hatályos rendelkezéseit a jogalkotó beépítette aKbt.-be. Lényeges, hogy a törvény rendelkezéseit a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.