Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...a 62. § (1) bekezdés h) pontja.A Kbt. 142. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő köteles a szerződést felmondani, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás

Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott határidőt követő tizenöt napon belül nem kezdi meg az átadás-átvételi eljárást, vagy megkezdi, de a szerződésben – a Ptk. 6:247. § (2) bekezdésére figyelemmel – meghatározott határidőben nem fejezi be, az ajánlattevőként szerződő fél kérésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

Közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésének következményei

Kérdés: Ajánlatkérőként közbeszerzés nélkül kötöttünk szolgáltatási szerződést ez év tavaszán. Korábbi szerződő partnerünk jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A Döntőbizottság jogerős határozatában azt állapította meg, hogy közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttük meg a szerződést, bírságot is kiszabott, és a jogorvoslati határozatban jelezte, hogy pert fog indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. Mi várható ez ügyben? A bíróság is megbírságolhat bennünket?
Részlet a válaszából: […] ...aránytalan következményekkel járna.A (4) bekezdés kimondja, hogy a közbeszerzési törvény rendelkezései nem zárják ki a Ptk. 6:95. §-ának alkalmazását a közbeszerzésre, illetve a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 14.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdése szerint a törvény alkalmazásában ajánlatkérő: az a)-d) pontok hatálya alá nem tartozó gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pontja], amely a 114. § (2) bekezdésében meghatározott közszolgáltatói tevékenységek valamelyikét folytatja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Szerződések megtámadhatósága

Kérdés: Megtámadható-e egy közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés a Ptk. szabályai szerint? Mi a helyzet akkor, ha a megállapodás egyértelműen megállapíthatóan jogszabályba ütközik? Ki hivatkozhat erre és mit kérhet?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési okból megtámadható szerződésekre vonatkozórendelkezéseket a Kbt. 340/A. §-a határozza meg, amely egyúttal visszautal aPtk. 200. §-ára is.A Kbt. 340/A. §-ának (1) bekezdése szerint ha az ügyérdemében hozott határozatában a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Bírság meghatározásakor irányadó szempontok

Kérdés: Kivel szemben szabhat ki a Döntőbizottság bírságot, és milyen szempontokat tekint irányadónak a bírság mértékének megállapításakor a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] ...a jogsértés megtörténtét, bírságotszabhat ki;– a közbeszerzési törvény szerinti jogkövetkezményekalkalmazása nem zárja ki a Ptk. 200. §-a (2) bekezdésének alkalmazását aközbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 8.