90 cikk rendezése:
1. cikk / 90 Alvállalkozó mint kapacitást biztosító szervezet igazolásai
Kérdés: Milyen dokumentumokat, igazolásokat kell benyújtanunk egy közbeszerzési eljárásban, ha az alvállalkozónk egyúttal kapacitást is biztosít számunkra az alkalmasságunk igazolására?
2. cikk / 90 Lejárt keretmegállapodás módosítása
Kérdés: Keretmegállapodást kötöttünk nyomdai kellékanyagok szállítására 2021. januárban. A keretmegállapodás 2023. november 30-ig tart. A mostani tervezési adatok szerint a keretmegállapodásban meghatározott mennyiség nem fog kimerülni, ezért szeretnénk a megállapodást meghosszabbítani 6 hónappal. A pénzügyi vezetőnk előzetesen jelezte, hogy miután a 2024-es költségvetési évre vonatkozó költségvetés, amelynek részét képezi a közbeszerzési terv is, csak 2024. I. negyedévben kerül majd elfogadásra, nem áll módjában a fedezetről nyilatkozni. Nyilatkozat hiányában meghosszabbítható a keretmegállapodás?
3. cikk / 90 EEKD kitöltése kapacitást nyújtó szervezet részére
Kérdés: EEKD-nyilatkozatot az EKR-es űrlap kivételével kell töltenünk? Volt, hogy korábbi közbeszerzésben külön ki kellett töltenie a kapacitást nyújtónak, ezért merült fel bennem.
4. cikk / 90 Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja
Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
5. cikk / 90 Választható kizáró okok igazolása
Kérdés: Hogyan kell a választható kizáró okokat igazolni? Ki, milyen hatóság bocsát ki bármit a témában, figyelemmel arra, hogy az E-Certis sem segít, és nemcsak hazai, hanem külföldi igazolással kapcsolatban is felvetődik a kérdés?
6. cikk / 90 A műszaki egyenértékűség fogalmának értelmezése
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzésben a műszaki egyenértékűség fogalma, és eltekinthet-e az ajánlatkérő egyenértékűségre való hivatkozással a saját maga által meghatározott méretkövetelményektől?
7. cikk / 90 Közzétételi kötelezettség keretmegállapodásos eljárásban
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy amennyiben az ajánlatkérő beszerzési igényét központi beszerző szervezet által kötött keretmegállapodásból közvetlen megrendeléssel; írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel; versenyújranyitás lefolytatását követő szerződéskötéssel valósítja meg, úgy az ajánlatkérő köteles az EKR-ben közzétenni a Kbt. 43. § (1) bekezdése szerinti adatokat, dokumentumokat, így például a közvetlen megrendelést és annak visszaigazolását, továbbá köteles az eljárás adatait, esetleges dokumentumait az EKR-ben rögzíteni? Amennyiben igen, például utazásszervezésnél minden egyes utazás megrendelését külön "eljárásnak" és szerződésnek kell tekinteni, és külön-külön rögzíteni az EKR-ben eljárásként, valamint szerződésként?
8. cikk / 90 Válasz megtagadása elkésett, kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérelem esetén
Kérdés: Megtagadhatja-e az ajánlatkérő jogszerűen azon kérdések megválaszolását, amelyeket az ajánlattevő határidőn túl tett ugyan fel, de a megfelelő ajánlattételhez szükséges releváns információk megszerzésére vonatkoznak?
9. cikk / 90 Szakember bevonásával kapcsolatos alkalmassági feltétel előírási módjának jogszerűsége
Kérdés: Jogszerű-e az olyan alkalmassági feltétel előírása, amellyel az ajánlatkérő elsődlegesen a névjegyzékbe bejegyzett szakember bevonását követeli meg, emellett azonban lehetőséget teremt a névjegyzéken kívüli, de a névjegyzékbe kerüléshez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező szakember elfogadására is?
10. cikk / 90 Iratok eljuttatása ellenőrző szervhez
Kérdés: Milyen módon juttathatók el az iratok az ellenőrző szervhez?