29 cikk rendezése:
1. cikk / 29 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 29 Abszolút értékelési módszer alkalmazhatósága
Kérdés: A D. 359/2017. számú eset alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az abszolút értékelési módszer nem használható az értékelésnél. Igaz ez?
3. cikk / 29 Bontás megkezdése, jelenlét a bontáson
Kérdés: Az ajánlatok bontását az ajánlatételi határidő lejártakor meg kell kezdeni, vagy van arra lehetőségünk, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően határozzuk meg a bontás időpontját? Megtehetjük-e, hogy a bontásról kizárjuk a Kbt. szerinti személyek jelenlétét?
4. cikk / 29 Konzorciumi megállapodás pótlása
Kérdés: Hiánypótlás keretében pótlólag beadhatjuk-e a konzorciumi megállapodást?
5. cikk / 29 Műszaki leírásnak nem megfelelő ajánlat korrekciója
Kérdés: Az ajánlatkérő úgy rendelkezett, hogy ha az ajánlatunk egy ponton nem felel meg a műszaki leírásnak, nem érvénytelen abban az esetben, ha hiánypótlás keretében korrigálunk. Lehetővé teszi az ilyenfajta eljárást a Kbt.?
6. cikk / 29 Árajánlat hiányainak pótlása
Kérdés: Hiánypótoltatható-e a hiányos árajánlat?
7. cikk / 29 Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén
Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
8. cikk / 29 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
9. cikk / 29 Egyoldalú bírálati szempont alkalmazása
Kérdés: Az a tapasztalatunk, hogy az utóbbi időszakban a bírálati szempont szinte kizárólag a legalacsonyabb ellenszolgáltatást jelenti. Ez azonban sok esetben ellátási nehézségeket, nem megfelelő színvonalú szolgáltatást eredményez. Mit lehet ez ellen a gyakorlat ellen tenni? Van-e olyan KT-állásfoglalás, amely szabályozza ezt a kérdést?
10. cikk / 29 Irreálisan alacsony ár megállapítása nem kötelező érvényű határozat ajánlása alapján
Kérdés: Tudomásunk szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított irányadó rezsióradíj (jelenleg 1930 Ft/óra) alkalmazása nem kötelező érvényű. Amennyiben cégünknél a Bizottság által kiadott határozat (http://www.epitok.org.hu/files/1/2010-13hatarozatrezsioradijrol.pdf) szerinti bontás összesítő fősora alacsonyabbra jön ki, és esetlegesen azt ajánlatunk mellett részletesen be tudjuk mutatni, alá tudjuk támasztani, irreálisan alacsonynak ítélhető-e az ajánlat?