Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül

Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése szerint az uniósrezsimben ajánlatkérő – a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Közösségi és nemzeti értékhatár a Kbt.-ben

Kérdés: Mi a különbség a közösségi és a nemzeti értékhatár között?
Részlet a válaszából: […] ...(harmadik rész,25/A. cím) esetében a közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő – kivéve aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezetet – aKözbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben szereplő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 25.

Közbeszerzési eljárás megindítása bizonytalan fedezet, támogatás mellett

Kérdés: Társaságunkat a Gazdasági Minisztérium finanszírozza (ÁPV Rt. tulajdonában vagyunk). Elindíthatunk-e közbeszerzési eljárást olyan beruházás esetében, amelyről még nem tudjuk, hogy ez évben kapnak-e rá fedezetet, támogatást? (Az ajánlati felhívásban szerepeltetnénk, hogy a nyertessel abban az esetben kötünk szerződést, ha az adott fedezet majd rendelkezésünkre áll.) Vonatkozik-e ránk a Kbt. 42. §-a? (Nem EU-s támogatásból valósítanánk meg a beruházást.)
Részlet a válaszából: […] ...[A Kbt. 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérők:– a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.

Közbeszerzés és beszerzés

Kérdés: Kérem, hogy szíveskedjenek értelmezni az éves statisztikai összegzés (30. melléklet a 15/2004. IM rendelethez) I/7. és I/8. pontja közötti különbözőséget, illetve összefüggést, különös tekintettel arra, hogy a közbeszerzés és a beszerzés fogalma szinonima vagy sem! Ha nem, akkor mit kell érteni a beszerzések fogalmán, számán és értékén?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdésében meghatározottszervezeteknek (a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a központosított közbeszerzéssorán ajánlatkérésre feljogosított szervezet, ... a helyi önkormányzat, akisebbségi települési önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 18.

Korábban lebonyolított eljárások az előzetes összesített tájékoztatóban

Kérdés: Az előzetes összesített tájékoztatóban az április 15-ig már lebonyolított eljárásokat is fel kell tüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...követően haladéktalanul, de legkésőbb minden éváprilis 15. napjáig – kivéve e határidő alól a központosított közbeszerzéssorán az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet – előzetes összesítetttájékoztatót köteles készíteni az adott évre, illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 21.

Közbeszerzés kapcsolódó tervezésre

Kérdés: Építési beruházást tervezünk 150 000 E Ft értékben 2007-re, amely azonban csak pályázati támogatással valósulhat meg. A tervezési munkát az idén szeretnénk elvégeztetni kb. 4-5000 E Ft értékben. A tervezésre szükséges-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk?
Részlet a válaszából: […] ...a) pontjában meghatározott ajánlattevők esetében (minisztérium,Miniszterelnöki Hivatal, a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésrefeljogosított szervezet) 1 300 000 SDR, míg a Kbt. 22. §-ának (1) bekezdésébenmeghatározott egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 7.

Kormányzati és közüzemi beszerzők

Kérdés: Mely szervezetek (személyek) tartoznak a Kbt. szerint a kormányzati beszerzők (központosított közbeszerzés) és közüzemi beszerzők körébe?
Részlet a válaszából: […] ...lefolytatását rendelheti el az általa irányított szervezetek vonatkozásában, meghatározva azok személyi és tárgyi hatályát, az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet, valamint az eljáráshoz való csatlakozás lehetőségét.A (2) bekezdés alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.

Ajánlatkérői kör kiterjesztése támogatott beszerzések esetén

Kérdés: Uniós források esetén milyen értékhatároknál, melyik rezsim szerint kell eljárni, illetve milyen támogatás esetén kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, ha a beszerző egyébként egy korlátolt felelősségű társaság?
Részlet a válaszából: […] ...22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérők: a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet; az állam, valamint az előzőekben meghatározott szervezeteken kívüli központi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 6.

Ajánlatkérők nemzeti értékhatárokat elérő értékű általános közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Mely szervezetek (személyek) lehetnek ajánlatkérők a nemzeti értékhatárokat elérő értékű általános közbeszerzési eljárásokban?
Részlet a válaszából: […] ...kivétellel), tehát ajánlatkérőnek minősül a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet; az állam, az előző pontban meghatározott szervezeteken kívüli központi költségvetési szerv,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 14.

Közbeszerzési eljárás megindítása

Kérdés: Az eljárások megindíthatóak-e a szükséges – az ajánlatkérő számára előírt – feltételek nélkül? Amennyiben nem, ezt hol tiltja a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...elérő közbeszerzések ajánlatkérőinek [például a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet, az állam, a köztestület, a közalapítvány, a Magyar Nemzeti Bank stb. – Kbt. 22. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 17.