Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...okok és az alkalmasság igazolása körében, az alábbiak szerint:– az ajánlatok és részvételi jelentkezések elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések megfelelnek-e a közbeszerzési dokumentumokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Alkalmatlanná nyilvánítás alapja

Kérdés: Minek alapján állapítható meg az, hogy az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére? És ha ezt állapítja meg az ajánlatkérő, mi a következménye, illetve a megállapítás ellen az érintett ajánlattevő fordulhat-e jogorvoslatért?
Részlet a válaszából: […] ...Az alkalmasságvizsgálata kiterjed az ajánlattevő pénzügyi-gazdasági, valamint műszaki-szakmaikörülményeire. Ennek érdekében az ajánlatkérőnek az ajánlati felhívásban elő kellírnia az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások

Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...más szervezet. Ezzel kapcsolatban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy abbanaz esetben, ha a más szervezet a teljesítésben is részt vesz, akkor azajánlatkérőnek vizsgálnia szükséges azt, hogy az adott szervezet nem minősül-ealvállalkozónak, a kettőjük között fennálló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

Más cég nevére szóló referenciaigazolás elfogadhatósága

Kérdés: Az ajánlati felhívás előírja 1 darab referencianyilatkozat benyújtását az adott termék EU-n belüli eladásáról. Mivel az ajánlattevő az elmúlt 3 évben még nem forgalmazta az adott terméket, benyújthatja-e a más európai cég nevére szóló referenciaigazolást, ha ez az európai cég nyilatkozatot ad, mint erőforrást nyújtó szervezet? Lehet-e más országban letelepedett cég erőforrást biztosító szervezet?
Részlet a válaszából: […] ...7-én hatályba lépett módosulásra, amely az erőforrás-szervezetalkalmasságának vizsgálatára ad lehetőséget a továbbiakban az ajánlatkérőkszámára. Kérjük, az apróbb módosítások miatt különösen legyenek figyelemmelarra, hogy hatályos Kbt.-t alkalmazzanak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.

Közbeszerzési eljárásba bevont erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettség gyakorlati szempontjai

Kérdés: A Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésében lehetőség van külső erőforrások bevonására. A bevonandó erőforrástól azonban csak kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot kér. Ez azt jelenti, hogy nem kell igazolni az erőforrás gazdasági, illetve műszaki megfelelőségét?
Részlet a válaszából: […] ...hatálya alá. [Egyéb kizáróokok hiányát – lásd a Kbt. 61. § (1)-(2) bekezdéseit – e szervezeteknek tehátnem kell igazolniuk.] Az ajánlatkérő a Kbt. 60. §-ának (4) bekezdésébenfoglaltakra köteles a felhívásban hivatkozni [Kbt. 60. § (5) bekezdése]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.

Alkalmassági kérdések a gyakorlatban "más szervezet" bevonása esetén

Kérdés: Alkalmasság tekintetében a "más szervezet"-től nyilatkozaton túl igazolások becsatolására kötelezhető-e az ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] ...támaszkodva történik.A Kbt. új, 66. §-ának (2) bekezdése, valamint a 67. §-ának(4) bekezdése értelmében az ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt és aszerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi-gazdasági, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 6.

Szerződésteljesítés feltételhez kötésének jogszerűsége

Kérdés: Jogszerű-e az a kiírás, amelyben az ajánlatkérő a szerződés teljesítését szociális feltételekhez köti? (Korábban ilyen kiírással nem találkoztunk.)
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés teljesítése nemvolt feltételhez köthető. Ettől az időponttól azonban a közbeszerzési törvénylehetőséget ad arra, hogy az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhassa,miszerint a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés teljesítését sajátos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 6.

Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések

Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő mikor jött létre, illetvemikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésreállnak, valamint– az ajánlatkérő által előírt tartalmú vagy elfogadott egyéb- pénzügyi, illetőleg gazdasági alkalmasságának megállapítására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 24.

Környezetvédelmi előírások betartása mint bírálati szempont

Kérdés: Lehet-e építési beruházások esetén bírálati szempontként értékelni a környezetvédelmi előírások betartását – és a nem környezetvédelmi tulajdonságokat [Kbt. 57. § (4) bekezdésének c) pontja]; és ha igen, milyen módon?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 53. §-a arról rendelkezik, hogy az ajánlatkérő azajánlati felhívásban előírhatja, miszerint a nyertes ajánlattevővel valószerződés teljesítését sajátos feltételekhez, így például környezetvédelmifeltételekhez köti. A feltételeket a dokumentációban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.

Más szervezet erőforrásaira támaszkodás elfogadhatósága, kizárási kérdések

Kérdés: Más szervezet erőforrásaival kapcsolatos a kérdésünk. Elképzelhetőnek tartják-e, hogy az ajánlattevő az országos szervizhálózat (mint alkalmassági feltétel) bemutatásakor nagy részben, esetleg kizárólag más szervezetek erőforrásaira támaszkodik? Elfogadható-e az alkalmasság ilyen módon történő igazolása? Az ajánlatkérőnek van-e valamilyen felülvizsgálati lehetősége ebben az esetben? Kizárható-e az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő a más szervezetek erőforrásait nem tekinti megfelelőnek?
Részlet a válaszából: […] ...Ennek értelmében a Kbt. új, 66. §-ának (2) bekezdése,valamint a 67. §-ának (4) bekezdése szerint az ajánlattevő az ajánlatkérő általelőírt és a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi-gazdasági, valamintműszaki-szakmai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.
1
2