123 cikk rendezése:
1. cikk / 123 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 123 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
3. cikk / 123 Alvállalkozó mint kapacitást biztosító szervezet igazolásai
Kérdés: Milyen dokumentumokat, igazolásokat kell benyújtanunk egy közbeszerzési eljárásban, ha az alvállalkozónk egyúttal kapacitást is biztosít számunkra az alkalmasságunk igazolására?
4. cikk / 123 Árindokolás elfogadhatósága
Kérdés: Egy több részből álló közbeszerzési eljárásunkban az egyik részben árindokolást kértünk az első helyezettől. Az ajánlattevő beadott egy többoldalas indokolást számításokkal, de egy helyen arra hivatkozik, hogy az ár kialakítása során figyelembe vette, hogy több részben is ajánlatot adott be. Véleményük szerint elfogadható, ha az árindokolásban az ajánlattevő több részajánlat nyertességének lehetőségére hivatkozik?
5. cikk / 123 EEKD kitöltése kapacitást nyújtó szervezet részére
Kérdés: EEKD-nyilatkozatot az EKR-es űrlap kivételével kell töltenünk? Volt, hogy korábbi közbeszerzésben külön ki kellett töltenie a kapacitást nyújtónak, ezért merült fel bennem.
6. cikk / 123 Átláthatósági nyilatkozat közös ajánlattevők esetében
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban közösen tettünk ajánlatot. Az ajánlatkérő a szerződéskötéshez minden konzorciumi tagra átláthatósági nyilatkozatot kér csatolni külön-külön aláírva. Miért nem teheti meg a konzorciumvezető az átláthatósági nyilatkozatot egyben, mindenki helyett?
7. cikk / 123 Integritás Hatóság a közbeszerzésben
Kérdés: Az Integritás Hatóságnak lesznek feladatai a közbeszerzésekkel kapcsolatban. A Kbt.-ben ez hogyan jelenik meg? Vagy csak a "saját törvényéből" olvasható ki, mire lesz jogosult?
8. cikk / 123 Válasz megtagadása elkésett, kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérelem esetén
Kérdés: Megtagadhatja-e az ajánlatkérő jogszerűen azon kérdések megválaszolását, amelyeket az ajánlattevő határidőn túl tett ugyan fel, de a megfelelő ajánlattételhez szükséges releváns információk megszerzésére vonatkoznak?
9. cikk / 123 Szakember bevonásával kapcsolatos alkalmassági feltétel előírási módjának jogszerűsége
Kérdés: Jogszerű-e az olyan alkalmassági feltétel előírása, amellyel az ajánlatkérő elsődlegesen a névjegyzékbe bejegyzett szakember bevonását követeli meg, emellett azonban lehetőséget teremt a névjegyzéken kívüli, de a névjegyzékbe kerüléshez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező szakember elfogadására is?
10. cikk / 123 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?