66 cikk rendezése:
1. cikk / 66 Előzetes piaci konzultáció
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében kérdezni is lehet, vagy csak véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni?
2. cikk / 66 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
3. cikk / 66 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása
Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
4. cikk / 66 Alkalmasság vizsgálata egyedi művészeti alkotás beszerzése esetében
Kérdés: Tárgyalásos eljárást szeretnénk lefolytatni egyedi művészeti alkotás (festmény) elkészítésére egy kiválasztott művésszel. Ennek előzménye, hogy egy neves szakemberekből álló szakmai zsűri kiválasztotta azt a művészt, akit a benyújtott munkái alapján megfelelőnek ítélt a festmény elkészítésére. Van-e erre lehetőség a Kbt.-ben? Továbbá szükséges-e a felkérni tervezett művész műszaki és szakmai alkalmasságát vizsgálni az eljárásban a zsűri döntésére tekintettel?
5. cikk / 66 Konzorciumi tag kiválása
Kérdés: A Kbt. 139. § (1)-(3) bekezdései alapján helyes-e azon értelmezés, miszerint konzorcium esetén a konzorciumi tag a konzorciumból nem léphet ki pusztán azon az elven, miszerint üzleti megfontolásból nem érdeke a konzorcium tagjának lenni, kizárólag a személyében bekövetkező jogutódlás esetén szűnhet meg a konzorciumi tagsága? Helyes-e azon értelmezés, mely szerint konzorciumi megállapodásban nem köthető ki érvényesen a konzorciumi tag kizárása, amennyiben a tag tevékenysége, működése a közbeszerzési szerződés teljesítését pénzügyi vagy szakmai szempontból veszélyezteti, tekintettel a tagok egyetemes felelősségére?
6. cikk / 66 Alvállalkozó nyilatkozata kizáró okról
Kérdés: Elegendő-e, ha kizáró oki nyilatkozatot kérek az alvállalkozótól, mielőtt én magam nyilatkozom róla?
7. cikk / 66 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
8. cikk / 66 Részvételi dokumentumok tartalma dinamikus beszerzési rendszer esetén
Kérdés: Ajánlatkérőként dinamikus beszerzési rendszer felállítására szeretnénk indítani egy közbeszerzési eljárást. A részvételi szakaszhoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok részeként ki kell adnunk a szerződéstervezetet, amely az ajánlattételi szakaszra vonatkozik?
9. cikk / 66 Felhívásban nem nevesített végzettség elfogadhatóvá nyilvánítása korrigendum keretében
Kérdés: Jogsértő-e, ha az ajánlatkérő korrigendum keretében az eljárást megindító felhívásban közölt alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében további, a felhívásban nem nevesített végzettséget is elfogadhatónak nyilvánít?
10. cikk / 66 Gazdasági szereplő törlése közszolgáltatók közbeszerzési eljárásában
Kérdés: Mi történik, ha az ajánlatkérő kizárja az egyik részvételre jelentkezőt a zajló eljárásból, előminősítési rendszerben? Befejezheti még az adott eljárást, ha már közzétette a felhívást? Mi történik akkor, ha már az ajánlattételi szakaszon túl van az érintett gazdasági szereplő?