29 cikk rendezése:
1. cikk / 29 Részajánlattételtől visszalépés
Kérdés: Árubeszerzésre irányuló nyílt közbeszerzési eljárást indítottunk, amelynek során lehetővé tettünk részajánlattételt 4 részben. Az ajánlattételi szakaszban felmerült körülmények miatt szeretnénk az ajánlattételi részek számát 4-ről 3-ra csökkenteni. Véleményük szerint a visszalépésre vonatkozó szabályok alkalmazhatóak egy ajánlattételi részre?
2. cikk / 29 Kizáró ok hatálya alá tartozó gazdasági szereplő a DBR-ben
Kérdés: Indítottunk egy DBR felállítására irányuló eljárást. A beérkezett részvételi jelentkezéseket elbíráltuk, és felállítottuk a rendszert, majd kiküldtünk a rendszerben egy ajánlati felhívást, melyre válaszul az egyik ajánlattevő jelezte, hogy ő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá került, és kéri, hogy tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ki kell-e zárni a DBR-ből az ajánlattevőt, és ha igen, melyik pontra hivatkozva? Vagy mivel nincs ajánlattételi kötöttség, maradhat a DBR-ben, legfeljebb az ajánlatát kell érvényteleníteni abban az esetben, ha mégis ajánlatot tenne az egyik felhívásunkra?
3. cikk / 29 Referencia előírása eljárási dokumentumban
Kérdés: Lehet-e az eljárási dokumentumban referenciát előírni? Ugyanis az ajánlatkérő az eljárási dokumentumban több referenciát is kér, mint a felhívásban, és ehhez kiegészítő tájékoztatás keretében is ragaszkodik.
4. cikk / 29 Megfelelés az ajánlattételi felhívásnak közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Van egy ajánlati felhívás, mely fenntartott szerződésekre vonatkozik az alábbiak alapján: III.1.5. Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk körében "A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja". Elegendő-e, ha közös ajánlattevőként indulnánk egy olyan céggel, aki megfelel a fentieknek? Vagy mindkettőnknek külön-külön is meg kell felelnünk a kiírásnak?
5. cikk / 29 Eljárási dokumentumok javítása
Kérdés: Az ajánlatkérő vélhetően módosította az eljárási dokumentumot, ami a mentés időpontjából nem derül ki, de összehasonlítva a korábban feltöltött anyagot, van benne eltérés. Nem sok, de néhány hiba ki van javítva, és már a nyilatkozatokban is helyesen szerepel néhány adat. Egyáltalán van lehetősége az ajánlatkérőnek ebben a formában javítani az eljárási dokumentumokat? Nem kellene szólnia legalább, hogy javított rajta? Hogyan tudom igazolni, hogy én látom az eltérést a korábbihoz képest?
6. cikk / 29 Egyoldalú bírálati szempont alkalmazása
Kérdés: Az a tapasztalatunk, hogy az utóbbi időszakban a bírálati szempont szinte kizárólag a legalacsonyabb ellenszolgáltatást jelenti. Ez azonban sok esetben ellátási nehézségeket, nem megfelelő színvonalú szolgáltatást eredményez. Mit lehet ez ellen a gyakorlat ellen tenni? Van-e olyan KT-állásfoglalás, amely szabályozza ezt a kérdést?
7. cikk / 29 Fenntartott beszerzések
Kérdés: Egyszerű eljárás esetén a Kbt. 253. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő a vonatkozó fejezet szerinti közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja az éves nettó egymilliárd forint árbevételt el nem érő ajánlattevők számára. Kérdésem, hogy ennek értelmében kizárhatja-e a kiíró az eljárásból az éves nettó egymilliárd forintot meghaladó árbevételű pályázókat? Ha igen, a Kbt. mely paragrafusa alapján? A kizárás nem sérti a Kbt 1. §-ának (3) bekezdését?
8. cikk / 29 Felhívás és dokumentáció módosítása tárgyalás folyamán
Kérdés: A tárgyalások során az ajánlatkérő módosíthatja-e az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltakat?
9. cikk / 29 Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
10. cikk / 29 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása műszaki feltételeknek meg nem felelésre hivatkozással
Kérdés: Az ajánlatkérő központi költségvetési szerv, árubeszerzés tárgyában egyszerű közbeszerzési eljárást indított, illetve részajánlat tételére nem biztosított lehetőséget. Az ajánlattételi felhívásban előírta, hogy a beszerzési tárgyak egyértelmű ajánlattevői beazonosítása végett a dokumentációban minimális műszaki paramétereket határoz meg. A felhívásra beérkezett ajánlatban szereplő két résztárgy a minimális műszaki feltételeknek nem felelt meg. Kérdésem a következő: Helyes-e az ajánlatkérő eljárása, amennyiben az ajánlatot a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja hiánypótlás biztosítása vagy indokolás megkérése nélkül, tekintettel arra, hogy az ajánlat nem felel meg az ajánlattételi felhívás, illetve a dokumentáció előírásainak, valamint a műszaki paraméterek nem megfelelő volta hiánypótlási körbe nem tartozó olyan körülmény, amelynek esetleges kiigazítása vagy módosítása az ajánlat értékelésre kerülő tartalmi elemeit módosítja, s ezáltal maga az ajánlat kerül módosításra?