42 cikk rendezése:
1. cikk / 42 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása
Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
2. cikk / 42 Kizáró ok hatálya alá tartozó gazdasági szereplő a DBR-ben
Kérdés: Indítottunk egy DBR felállítására irányuló eljárást. A beérkezett részvételi jelentkezéseket elbíráltuk, és felállítottuk a rendszert, majd kiküldtünk a rendszerben egy ajánlati felhívást, melyre válaszul az egyik ajánlattevő jelezte, hogy ő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá került, és kéri, hogy tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ki kell-e zárni a DBR-ből az ajánlattevőt, és ha igen, melyik pontra hivatkozva? Vagy mivel nincs ajánlattételi kötöttség, maradhat a DBR-ben, legfeljebb az ajánlatát kell érvényteleníteni abban az esetben, ha mégis ajánlatot tenne az egyik felhívásunkra?
3. cikk / 42 Ajánlati biztosíték formájának megváltoztatása
Kérdés: Már nincs idő az ajánlati biztosíték meghosszabbítására a banknál. Válthatunk-e formát, vagy elegendő, hogy az eredeti biztosítéki időszak hosszabb időre nyúlik, és amikor lejár, akkor hosszabbítom? (Igaz, utóbbi esetben az ajánlati kötöttség fenntartásának időszakát nem fedi le, amikor nyilatkozom.)
4. cikk / 42 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
5. cikk / 42 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
6. cikk / 42 Bírálat rendje nemzeti rezsimben
Kérdés: A Kbt. 114/A. §-a esetében kell-e köztes bírálóbizottsági ülést tartani és köztes döntést hozni a bírálat során?
7. cikk / 42 A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megindításáról
Kérdés: Mit jelent az egyidejűség a Kbt. 103. §-ának (2) bekezdése esetében?
8. cikk / 42 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
9. cikk / 42 Kizáró okok igazolása védelmi beszerzéseknél
Kérdés: Védelmi beszerzések esetében a kizáró okok igazolása nincs összhangban a 321/2015. számú kormányrendelettel. Valójában hiányos, vagy leginkább problémát okoz. Van arra lehetőség, hogy mégis a kormányrendeletre hivatkozva határozzuk meg az igazolási formát?
10. cikk / 42 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?