5 cikk rendezése:
1. cikk / 5 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 5 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
3. cikk / 5 Megbízhatósági határozat nyilvánossága, megtámadhatósága
Kérdés: Öntisztázást követően megbízhatósági határozatot bocsátott ki a Közbeszerzési Hatóság, ahol a döntés nagy része gyakorlatilag üzleti titok tárgyát képezi, sőt a sikertelen kezdeményezésekről szóló határozatok nem is nyilvánosak. Milyen alapon húznak ki gyakorlatilag minden érdemi részt a döntésből, amikor az annak alapját képező gazdasági versenyhivatali határozat egy az egyben nyilvános? Azaz a kérdésem, hogy közérdekből nyilvános adat-e a megbízhatósági határozat, és amennyiben nem sikeres a kezdeményezés, az is közérdekből nyilvános adat-e? Egy igen vagy nem válasz is elég számomra, hiszen akkor a 43. § (3) bekezdése alkalmazható. Kérdésem az is, hogyan lehet kartellkizáró ok miatt kizárt gazdasági szereplőt visszaengedni, amikor az is egy hatósági határozat? Megtámadhatom-e a határozatot?
4. cikk / 5 Hirdetmények karakterkorlátja
Kérdés: Mi a teendő, ha nem fér el a tartalom a hirdetményben karakterkorlát miatt?
5. cikk / 5 Részszempontok értékelése
Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?