Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyike végezzen el. Ebben az esetben az e feladatokra vonatkozó, a (9) bekezdés szerinti alkalmassági feltételek igazolásához a (7) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Alkalmasság igazolása többségi tulajdonos által

Kérdés: Alkalmasság igazolására igénybe vehetem-e a többségi tulajdonosomat?
Részlet a válaszából: […] ...(is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 15.

Referencia igazolása alvállalkozóval

Kérdés: Referencia igazolható alvállalkozó igénybe­vétele útján?
Részlet a válaszából: […] ...(is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 18.

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre,elegendő, ha közülük egy felel meg.Ha tehát egy ajánlattevő felel meg a gazdasági és pénzügyialkalmassági feltételeknek, elegendő, ha csak egyikük felel meg azelőírásoknak. A gazdasági szereplő ebben az esetben tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Alvállalkozó és kapacitást nyújtó szervezet elhatárolása

Kérdés: Mi a különbség az alvállalkozó és a kapacitást nyújtó szervezet között? Számít-e az alvállalkozó bevonásának mértéke a döntés meghozatalakor?
Részlet a válaszából: […] ...(is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátószervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adottalkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogya szerződés teljesítéséhez szükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...(is) támaszkodik. Akapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkalazonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történőmegfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhezszükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó igénybevételének kizárása

Kérdés: Lehetősége van-e az ajánlatkérőnek arra, hogy a kiírásban általánosságban úgy rendelkezzen, hogy az ajánlattevő nem vehet igénybe alvállalkozót?
Részlet a válaszából: […] ...kívánjaigazolni, akkor is alvállalkozónak minősítheti őket, és meg is jelölheti őketaz ajánlatában. Természetesen ez esetben az alkalmassági feltételnek valómegfelelésüket igazolnia kell.Emellett az ajánlattevőnek az ajánlattétel során be kelltartania a Kbt. 70...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Közös ajánlattétel – külön igazolás

Kérdés: Közös ajánlattétel esetén a kizáró okok/alkalmassági feltételek körében melyek azok, amelyeket minden ajánlattevőnek külön-külön kell igazolnia? Lehetséges, hogy ezt tételesen felsorolják?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti ország joga előírjaközzétételét). Fenti esetekben azonban nincs lehetőség a közösmegfelelésre, a két pénzügyi, gazdasági alkalmassági feltétel csak külön-különteljesíthető.A kérdés kapcsán utalunk arra – a fentiekben megjelöltjogszabályok alapján is -...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.