52 cikk rendezése:
1. cikk / 52 Súlyos szerződésszegés bejelentése
Kérdés: Önkormányzat ajánlatkérő vagyunk. Szerintünk az egyik szerződő partnerünk súlyos szerződésszegést követett el, kötbérezni akarjuk, és erről hivatalos levélben tájékoztattuk. A partnerünk jelezte, hogy nem fogadja el a véleményünket, és pert fog indítani, ha mégis szerződésszegésre hivatkozással kötbérezzük. Ebben az esetben mikor kell a súlyos szerződésszegést bejelenteni a Közbeszerzési Hatóság részére? Hiszen nem ismert a per kimenetele.
2. cikk / 52 Késedelmi kötbér beszámítása
Kérdés: A szerződésben előírhatjuk jogszerűen, hogy a késedelmi kötbért levonjuk a végszámlából?
3. cikk / 52 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
4. cikk / 52 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
5. cikk / 52 Alvállalkozó bevonásának jóváhagyása
Kérdés: Az ajánlatkérő az alvállalkozó bevonását saját jóváhagyásához köti a szerződéstervezetben. Ez nem ellentétes az alvállalkozók bevonásának szabadságával?
6. cikk / 52 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
7. cikk / 52 Szerződésszegés – alvállalkozói adatszolgáltatás elmulasztása
Kérdés: Ajánlatkérőként milyen jogi eszközökkel élhetünk, ha az ajánlattevő a Kbt. 138. § (3) bekezdése szerinti, az alvállalkozót megillető ellenszolgáltatásra vonatkozó adatokat nem adja át részünkre?
8. cikk / 52 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
9. cikk / 52 Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya
Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
10. cikk / 52 Bírságmérték arányossága
Kérdés: A 181/2022. ügyben a Közbeszerzési Döntőbizottság kiszabott egy 5 millió forintos bírságot azért, mert egy alvállalkozó későn lett bejelentve. Más ügyekben sokkal kisebb bírságokat látok. Miért fontos egy bejelentés akkor, amikor egyébként a határozat szerint nem a teljesítéssel van gond? Ebben az esetben mi az oka annak, hogy nem közös bírság kerül kiszabásra, amit a T-Systems ügy lehetővé tesz?