10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség
Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)-(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
2. cikk / 10 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
3. cikk / 10 Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről
Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
4. cikk / 10 KBA-ra és az EKR-re vonatkozó közzétételi szabályok
Kérdés: Pontosan mit kell közzétenni a KBA-ban és mit az EKR-ben? (A Kbt. 43. §-a alapján egyértelmű a helyzet, de az nem szól az EKR-ről.)
5. cikk / 10 Szerződés feltöltésének díja
Kérdés: Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?
6. cikk / 10 Új közbeszerzési törvény alkalmazása
Kérdés: Ha 2012. január 1-je előtt indult a közbeszerzési eljárás, az azzal kapcsolatos jogorvoslatra az új vagy a régi törvény rendelkezéseit kell alkalmazni?
7. cikk / 10 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
8. cikk / 10 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
9. cikk / 10 E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján
Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
10. cikk / 10 Hirdetményminták egyszerű eljárásban közvetlen felhívás és közzététellel induló eljárás esetén
Kérdés: Egyszerű eljárásban milyen hirdetménymintákat (tájékoztatás, összegzés stb.) kell kitölteni és elküldeni megjelentetésre akkor, ha az eljárást megindító hirdetményt (ajánlati felhívást) közvetlenül az ajánlattevők számára küldtük meg, és milyen hirdetményeket akkor, ha közzététellel indult az eljárás?