Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a támogatás kifizetése tekintetében."Mivel a Kbt. 112. §-a szerint került lefolytatásra az eljárás, úgy a 114. § (8) bekezdése alkalmazása nem releváns, hiszen megfelelő rezsimben indította az ajánlatkérő, a 112. § jogszerű alkalmazhatósága...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása

Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
Részlet a válaszából: […] ...teljesülését az ajánlatkérőnek megvizsgálnia és dokumentálnia, nevezetesen, hogy– másik ajánlattevő 3. csomagolási egysége alkalmazására egyáltalán lenne-e mód, pl. másik gyártótól?– ha erre lenne mód, annak beszerzése és a meglevő 2 egységhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Szerződéskötési feltétel alkalmazása

Kérdés: Az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként elő volt írva a nyertes ajánlattevő számára ISO 14001 tanúsítvánnyal (vagy azokkal egyenértékű intézkedések leírásával) való rendelkezés. A szerződéskötés előkészítése során az ajánlattevő alvállalkozója azt ígéri előszerződés alapján, hogy biztosítja a nyertes ajánlattevő részére a felhívásban előírt irányítási rendszerek működtetését az ajánlatkérővel kötött vállalkozási szerződés időtartama alatt, és a létező rendszerre tanúsítványt is benyújt. Megköthető-e a szerződés?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. a szerződéskötési feltételekkel nem foglalkozik, ugyanakkor egyre elterjedtebb megoldásról beszélünk, ami "helyettesíti" az alkalmassági követelményt, anélkül hogy túlzottan szűkítené a versenyt. Ez azonban valójában nem minden esetben igaz. Szabályozás hiányában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Alvállalkozó bevonásának jóváhagyása

Kérdés: Az ajánlatkérő az alvállalkozó bevonását saját jóváhagyásához köti a szerződéstervezetben. Ez nem ellentétes az alvállalkozók bevonásának szabadságával?
Részlet a válaszából: […] ...üzembe helyezési művelet esetén bizonyos alapvető fontosságú feladatokat maga az ajánlattevő végezzen el. A Kbt. 65. § (10) bekezdés alkalmazása esetében ezeket az alapvető fontosságú feladatokat nem végezheti alvállalkozó. Az alvállalkozó bevonására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Összegezés módosítása szerződéskötés után

Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...de csak abban az esetben, ha a szerződés megkötésére még nem került sor.A Kbt. 2. § (8) bekezdése kifejezetten a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazását írja elő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre, a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.

Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés

Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
Részlet a válaszából: […] ...és a szerződéskötést megelőzően a szerződéskötéstől való elállás a lehetséges megoldás, a felfüggesztett hatálybalépés alkalmazása esetén a szerződéses kötelezettségek teljesítése nem kezdődik meg. A felfüggesztett hatálybalépés alkalmazása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.

Teljesítési határidő módosulása

Kérdés: Árubeszerzésre tervezünk nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást indítani. A becsült érték felmérése során néhány gazdasági szereplő jelezte, hogy esetlegesen szállítási nehézségek merülhetnek fel, amely miatt a szállítási határidőt nem lehet tervezni. A teljesítési határidőre lehet alkalmazni a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontját?
Részlet a válaszából: […] ...elvi szinten a teljesítési határidő változására is alkalmazható lehet.A teljesítési határidő vonatkozásában is a jogalap jogszerű alkalmazásához az szükséges, hogy a szerződés minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon, egyértelműen rögzítse...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 14.

Kapacitást biztosító szervezet átalakulása

Kérdés: A cég átalakult, és kapacitást biztosítóként valójában már nem rendelkezünk szakemberrel. Most szerződnénk az ajánlattevővel. Szerződhetünk az új céggel?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítésébe. Amennyiben az érintett kapacitást biztosító elvesztette képességét, a Kbt. alábbi 138. § (2) bekezdésének alkalmazásával lecserélhető úgy, hogy az ajánlatkérő ellenőrzi az új gazdasági szereplő képességét és megfelelőségét. Így az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya

Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazni.Ennek megfelelően az ajánlatkérőt érintő közzétételi kötelezettség és az alvállalkozói bejelentés módosított szabályai alkalmazását illetően a közbeszerzési eljárás megindításának időpontja nem releváns, kizárólag a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Elektronikus aláírás az EKR-ben

Kérdés: Cégünknél bevezetésre kerül a "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" használata (e-Szignó), melyet szükség szerint ajánlattevőként az EKR rendszerben is alkalmaznánk. Jól gondolom-e, hogy az ajánlatkérők az e-Szignó rendszerrel készült dokumentumokat kötelesek elfogadni? Továbbá, hogy az ebben a rendszerben készített dokumentumok aláírását a teljes dokumentum lezárása után készített "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" teljesíti?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy – amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.
1
2
3
15