42 cikk rendezése:
1. cikk / 42 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 42 Összeférhetetlenség vizsgálata, dokumentálása önkormányzati beszerzésnél
Kérdés: Helyi önkormányzat nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást kíván indítani építési beruházás tárgyában. A döntéshozó szerv az önkormányzat képviselő-testülete. A képviselő-testület egyik tagja kisebbségi (28%-os) tulajdonrésszel rendelkezik egy kft.-ben. Kizárólag tulajdonos, vezető tisztséget, tényleges tevékenységet nem lát el a gazdasági társaságban. A kft. indulni kíván a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként. Fennáll-e a képviselő összeférhetetlensége, indulhat-e a kft. ajánlattevőként az eljárásban? Helyesen és szükségesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben a közbeszerzési eljárás előkészítésétől kezdve nem vesz részt a testületnek a közbeszerzési eljárást érintő döntéseiben az érintett képviselő? Szükséges-e az ajánlatkérőnek a fennálló helyzetet vizsgálni, dokumentálni, az érintett képviselő részéről bármilyen nyilatkozatot bekérni?
3. cikk / 42 Ajánlattétel egyedüli ajánlattevőként konzorciumi indulást követően
Kérdés: Annak ellenére, hogy az előzményi eljárásban konzorciumként tett ajánlatot egy ajánlattevő, a hirdetmény nélküli eljárásban egyedüli ajánlattevőként jelent meg. Ez jogszerű?
4. cikk / 42 Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén
Kérdés: Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
5. cikk / 42 Meghatalmazás kezelése közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Hogyan jár el helyesen az ajánlattevő a meghatalmazással kapcsolatban? Papíralapon kap egy meghatalmazást a cégvezetőtől, melyet két tanúval aláírnak, és csatolja mellé a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírási címpéldányát, és ezt csatolja az iratanyaghoz, vagy a meghatalmazást mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott elektronikus aláírással aláírja, és csak ezt a meghatalmazást csatolja az eljárás iratanyagához? Melyik megoldással van kevesebb probléma az EKR-eljárás során, illetve melyik forma szabályos a jogszabály szerint?
6. cikk / 42 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező összeférhetetlensége automatikusan következik a 322/2015. kormányrendeletből?
7. cikk / 42 Iratbetekintés és üzleti titok kezelése az elektronikus közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Milyen formában lehet majd betekinteni az iratokba azt követően, ha az elektronikus eljárások kötelezőek lesznek? És hogyan lehet az üzleti titkot kezelni?
8. cikk / 42 Versenytárs jogai jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Látom a KH honlapján, hogy a versenytárs jogorvoslati eljárást kezdeményezett. Mikor szerzek tudomást a kérelem tartalmáról? Hány napon belül, és van-e lehetőségem azonnal reagálni, ha engem mint potenciális nyertest érint az ügy, vagy csak a megtámadott kiírónak van lehetősége véleményt nyilvánítani?
9. cikk / 42 Elektronikus dokumentumok aláírásának szabályai
Kérdés: Ha elektronikusan teszek fel kiegészítő tájékoztatáskérést, akkor azt is alá kell írni elektronikusan? Kinek kell aláírnia? A cégjegyzésre jogosultnak, vagy elég, ha az egyik kolléga elektronikus aláírásával írjuk alá az aláírt és beszkennelt dokumentumot? Esetleg a küldött e-mailt kell csak aláírni? Kérdésünk továbbá, hogy mi az az időbélyeg? Kell-e ezt használni?
10. cikk / 42 Bontáson készült okiratok
Kérdés: Ha a bontáson nem jelenik meg senki, akkor az ajánlatkérőnek kell-e jegyzőkönyvet készítenie? Ha igen, milyen tartalommal?