27 cikk rendezése:
1. cikk / 27 Teljesítési határidő módosulása
Kérdés: Árubeszerzésre tervezünk nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást indítani. A becsült érték felmérése során néhány gazdasági szereplő jelezte, hogy esetlegesen szállítási nehézségek merülhetnek fel, amely miatt a szállítási határidőt nem lehet tervezni. A teljesítési határidőre lehet alkalmazni a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontját?
2. cikk / 27 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 27 Közszolgáltató ajánlatkérő által alkalmazandó jogszabályok építési beruházás esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő közszolgáltató minőségben lefolytatott építési beruházásánál (tervezés és kivitelezés együtt), amennyiben ellentmondás van a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. kormányrendelet és a 322/2015. kormányrendelet között, akkor az előbbi alkalmazandó, tekintettel arra, hogy az speciális rendelkezéseket tartalmaz? Konkrét esetben, ha közszolgáltató minőségben kerül lebonyolításra a tervezés és kivitelezés tárgyú eljárás, és az eljárás becsült értéke meghaladja az uniós értékhatárt, abban az esetben figyelmen kívül hagyható a 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése, tekintettel a 307/2015. kormányrendelet 7. § (3) bekezdésére?
4. cikk / 27 Teljesítés helyettesítő termékkel
Kérdés: Az ajánlattevő nem tud szerződés szerinti terméket (belátható időn belül) beszállítani vis maior esetén (gyártói nemteljesítés miatt). Van-e lehetőség helyettesítő termékkel történő teljesítésre anélkül, hogy kötbért alkalmaznának a céggel szemben akkor, ha a keretmegállapodásban egyébként nincs lehetőség termékcserére, de a Kbt. megengedi azt?
5. cikk / 27 Ajánlattételi felhívás határideje a Kbt. 107. §-a esetében
Kérdés: Meghívásos eljárás esetén, amit szeretne az ajánlatkérő lebonyolítani, a részvételi jelentkezésről készült dinamikus beszerzési rendszerrel összegzés után mennyi idővel kell az ajánlatkérőnek felhívnia ajánlattételre? Illetve ezt az ajánlattételi felhívást az EKR felületén kell megtennie, akkor is, ha a részvételi felhívásban megjelölte, hogy adott esetben a dinamikus beszerzési rendszert egy EKR-en kívüli felületen szeretné lebonyolítani?
6. cikk / 27 Felmentés közbeszerzési kötelezettség alól a veszélyhelyzet miatt
Kérdés: Van-e egy közbeszerzés-köteles alapítványnak joga arra, hogy felmentést kérjen a vészhelyzet miatt a közbeszerzés hatálya alól?
7. cikk / 27 301/2018. kormányrendelet szabályainak alkalmazása
Kérdés: Mikortól kell a DKÜ-be bejelentkezni? (A szabályban van egy utalás, ami elég sok jogbizonytalansághoz vezet.)
8. cikk / 27 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
9. cikk / 27 Beszerzési ár igazolása központosított közbeszerzésnél
Kérdés: A 168/2004. kormányrendelet 7. § (1) bekezdésének d) pontjával kapcsolatban kérdezem, hogy ennek a rendelkezésnek a gyakorlati alkalmazása hogyan értendő, tekintettel arra, hogy a kiemelt termékek esetében az ott levő áraknál az esetek többségében mindig lehetne olcsóbbat találni ugyanabban a kategóriában és minőségben. Hogyan élhet az ajánlatkérő jogszerűen a jogszabályban biztosított lehetőségével, ha kötelezően a rendelet hatálya alá tartozó intézmény?
10. cikk / 27 Kizáró ok és alkalmatlanság a szerződés teljesítése alatt
Kérdés: Ha az alkalmassági feltétel hiánya és a kizáró ok a szerződés teljesítésének időszakában következik be, fel kell bontanom az ajánlattevővel kötött szerződésemet? Mi a teendő akkor, ha az alvállalkozó vagy az erőforrás-szervezet válik érintetté a fenti körben?