Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában az ESPD mellett kérhető nyilatkozat

Kérdés: Kétszakaszos eljárásban, ha nem határozunk meg keretszámot, a részvételi szakaszban (uniós eljárás) az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése kötelező a kizáró okok tekintetében, a részletes igazolások, nyilatkozatok majd az ajánlattételi szakaszban, a sorrend megállapítása után kérhetők az ajánlattevőtől/ajánlattevőktől. A részvételi szakaszban kérhető-e az az egyszerű nyilatkozat, hogy a részvételre jelentkező a teljesítéshez nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót, vagy ez is csak az ajánlattételi szakaszban kérhető a sorrend megállapítása után? Véleményünk szerint a Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelő nyilatkozat kérhető már az ESPD mellett. Ez egyben egyértelművé teszi a kapacitást biztosító szervezetet is, melynek beillesztésére az ESPD-ben nincs hely. Jól értelmezzük a törvényt?
Részlet a válaszából: […] ...a részvételi jelentkezésben általános értelemben szükséges a kizáró okokról nyilatkozni, ami egyben véleményünk szerint érinti az alvállalkozókra vonatkozó kizáró oki nyilatkozat megtételét is, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ajánlattevőnek és a kapacitást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 9.

Alkalmassági feltétel előírása a szerződéskötés időpontjára

Kérdés: Előírható-e a dokumentációban egy alkalmassági feltétel úgy, hogy annak az ajánlat benyújtásának időpontjában még nem kell megfelelni, de az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződéskötés időpontjában az előírt alkalmassági feltételnek megfelel majd?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy rendelkezésre fog állni a teljesítés során, de csak nyertesség esetében kötnek például megbízási szerződést az érintett alvállalkozóval/kapacitást biztosító szervezettel. Ez utóbbi azonban – hasonlóképpen az előzőekben elmondottakhoz – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Dokumentáció alvállalkozói státuszban induló szereplő általi átadása az ajánlattevőnek

Kérdés: Megvásároltuk a dokumentációt, majd úgy döntöttünk, hogy egy szervezet alvállalkozójaként indulunk a tenderen. Ilyenkor átadhatjuk a dokumentációt annak a társaságnak, melynek alvállalkozói leszünk? (Alvállalkozói közreműködésünk nem haladja majd meg a 10 százalékos mértéket.)
Részlet a válaszából: […] ...legalább egy ajánlattevőnek, részvételre jelentkezőnek, vagy az ajánlatban vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia vagy át kell vennie a dokumentációt. A hivatkozott rendelkezésre tekintettel, az alvállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 20.

Szándékosság bizonyítása hamis adatszolgáltatáskor

Kérdés: Ki bizonyítja a hamis adatszolgáltatás esetén a szándékosságot?
Részlet a válaszából: […] ...az olyan ajánlattevőt, aki,illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékbenigénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet– három évnél nem régebben súlyos, jogszabálybanmeghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] ...okok elő­írásában.A Kbt. 60. § (1) bekezdés a) és i) pontja alapján amódosítást követően az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagyerőforrást nyújtó szervezet, aki– végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljáráselrendeléséről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Kizáró okokra, alkalmasságra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokra, alkalmasságra és ezek igazolására vonatkozó Kbt.-beli szabályok? Ha igen, mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...is történt az elmúlt időszakban.Egyrészt 2009. április 1-jétől kizáró okok igazolásánakkötelezettsége az ajánlattevő és az alvállalkozó mellett kiterjed az erőforrástnyújtó szervezetre is. Ennek megfelelően mind a kötelező, mind a választhatókizáró...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.

Közbeszerzési referensi tevékenység szakmai feltételei

Kérdés: Milyen szakmai feltételek megléte mellett lehet valaki közbeszerzési referens? Van-e jelenleg olyan végzettség, amelynek birtokában a fenti tevékenység gyakorolható?
Részlet a válaszából: […] ...való részvételre;– a kizáró okok fennállásának megállapítására, azajánlattevők/részvételre jelentkezők/alvállalkozók pénzügyi, gazdasági, műszakialkalmasságának megvizsgálására, a részvételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 18.