4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Árlejtés alkalmazhatósága
Kérdés: Már minden eljárás esetében lehet árlejtést alkalmazni? Korábban – az irányelvek szerint – nem így volt.
2. cikk / 4 Rangsorolás megváltoztatása keretmegállapodásnál
Kérdés: Törvényszerűen járt el a kiíró, ha az ajánlati dokumentációban a Kbt. 136/B. § (3) bekezdésének a) pontja szerint írta ki a pályázatot, és ennek megfelelően az ajánlattevőket az első részben ("összegzés az ajánlatok elbírálásáról") a bírálati szempont alapján rangsorolta, ugyanitt viszont a kiírással ellentétesen azt is rögzítette, hogy "A keretmegállapodáson belül az adott közbeszerzés megvalósítására az ajánlatkérő a Kbt. 136/B. § (3) bekezdésének b) pontja szerint fog eljárni"?
3. cikk / 4 Szerződéstervezet készítése ajánlattevő által
Kérdés: Az utóbbi időben több olyan közbeszerzési pályázaton vettünk részt, ahol az ajánlatkérő előírta, hogy az eljárás eredményeként megkötendő szerződés tervezetét az ajánlattevő készítse el ajánlata mellékleteként. Kérdésünk az, hogy milyen jogszabályi alapon várhatja el ezt az ajánlatkérő? Honnan tudhatja az ajánlattevő a szerződés ajánlatkérő által igényelt paramétereit? A kérdéssel kapcsolatos további problémánk, hogy az ajánlatkérő kizárhatja-e azt az ajánlattevőt az eljárásban, akinek – amelynek – szerződéstervezete az ajánlatkérő szerint nem felel meg az általa elvárt feltételeknek?
4. cikk / 4 Ajánlatok tartalma
Kérdés: Milyen tartalommal kell az ajánlatot elkészíteni? Van-e hivatalos ajánlati iratminta? Tudnak-e esetleg általánosan elfogadható összeállítási útmutatót adni egy ajánlat összeállítására, vagy ezt a felhívás és dokumentáció szerint tegyék az ajánlattevők? Esetleg vannak-e általánosítható elvek?