44 cikk rendezése:
1. cikk / 44 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 44 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
3. cikk / 44 Eljárás nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén
Kérdés: Az EKR rendeletben szerepel, hogy ha nem elektronikusan történik az ajánlattétel, a felhívásban nyilatkozni kell a bontásról. Ebben az esetben is fel kell tölteni az anyagokat az EKR-be? Mondjuk, ha például üzemzavar volt, akkor utólag mindent be kell szkennelni és feltölteni az EKR-be?
4. cikk / 44 Ajánlati ár módosítása fedezetcsökkentés miatt, szerződés megkötését követően
Kérdés: Pályázat benyújtását megelőzően önkormányzatunknál feltételes közbeszerzési eljárást folytattunk le, a Kbt. 122/A. § alkalmazása mellett építési beruházást végző kivitelező kiválasztására. Az eljárás eredményes volt, a nyertes ajánlattevővel megkötöttük a feltételes vállalkozási szerződést, melynek hatálybalépési feltétele a benyújtandó pályázat pozitív elbírálása volt. A pályázat bírálati szakaszában a pályázati felhíváson olyan mértékű módosítást eszközöltek a kiírók, mely jelentős mértékben lecsökkentette az önkormányzat szerződés teljesítésére szánt fedezetét (tervek szerint kizárólag a pályázatból finanszírozta volna az önkormányzat a megrendelt munkákat, mely pályázat időközben pozitív elbírálásban részesült). Tekintettel arra, hogy a pályázat megvalósítására biztosított idő szűkös, amennyiben lehetséges, nem szeretnénk új közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Lehetséges-e a kivitelezési szerződésben az ajánlati ár módosítása, csökkentése a fenti tényezők miatt, amennyiben e feltételek a szerződést kötő másik fél, kivitelező számára is megfelelőek?
5. cikk / 44 Árlejtés alkalmazhatósága
Kérdés: Már minden eljárás esetében lehet árlejtést alkalmazni? Korábban – az irányelvek szerint – nem így volt.
6. cikk / 44 Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében
Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
7. cikk / 44 Ármódosítás jogszabályváltozás miatt
Kérdés: Nyomtatványbeszerzésre kiírt pályázaton nyertünk. A szerződést két évre kötöttük. A szerződés felénél jogszabályváltozás történt, melynek eredményeként a szerződött nyomtatványok kb. 15 százaléka változott, jelentős tartalmi többletet írt elő a jogalkotó a nyomtatványok vonatkozásában. Az ajánlatkérő ennek ellenére nem akarja a szerződés szerinti árat módosítani, pedig nekünk így az előállítás veszteségessé válik. Van-e lehetőség ebben az esetben az ár körében a szerződés módosítására?
8. cikk / 44 Elektronikus árlejtés alkalmazása az ajánlattevők számának függvényében
Kérdés: A pályázatunk leadása megtörtént. Az általunk megpályázott ajánlati részre rajtunk kívül még egy ajánlattevő nyújtott be ajánlatot. A felolvasólapok alapján a mi ajánlatunk a kedvezőbb. Az ajánlatkérő jelezte (ajánlati felhívás, ajánlatkérési dokumentáció), hogy elektronikus árlejtést alkalmaz. Szeretném megkérdezni, hogy mi van akkor
- ha valamilyen oknál fogva csak egy ajánlattevő marad? Lesz-e elektronikus árlejtés? Ha nem, tárgyalhat-e az ajánlatkérő az egy ajánlattevővel azért, hogy kedvezőbb árat elérjen?
- ha mindkét ajánlattevő indul az elektronikus árlejtésen? Lehet-e utána tárgyalni a kedvezőbb ár elérése érdekében?
- ha valamilyen oknál fogva csak egy ajánlattevő marad? Lesz-e elektronikus árlejtés? Ha nem, tárgyalhat-e az ajánlatkérő az egy ajánlattevővel azért, hogy kedvezőbb árat elérjen?
- ha mindkét ajánlattevő indul az elektronikus árlejtésen? Lehet-e utána tárgyalni a kedvezőbb ár elérése érdekében?
9. cikk / 44 Ajánlatok bontásának ellenőrzése
Kérdés: Ki ellenőrzi a közbeszerzési pályázati bontásokat? Egy bizonyos kiírói képviselő esetén, ahol ők hirdetnek pályázatot, már a megyében senki nem jelentkezik, mert tudja a becsületes kivitelező, hogy nem érdemes. Mi egy ravatalozónál jártuk meg, mert a rendelet szerinti pályázatot benyújtottuk, és érdekes módon, egy sajtpapírra írt összeg volt a nyerő. Most egy óvoda bővítésére írtak ki pályázatot, ahol az ajánlatkérő az ajánlattevőkkel külön tárgyal. És ki tudja ellenőrizni, hogy valóban a legjobb ajánlattevő nyerte el a munkát? Szerintem becsületesebb dolog lenne, ha nyílt licitálás lenne, és megszüntetnék a külön tárgyalást. Erre nincs lehetőség? Egyébként a fenti helyzet megszüntetésére mit lehet tenni?
10. cikk / 44 Rangsorolás megváltoztatása keretmegállapodásnál
Kérdés: Törvényszerűen járt el a kiíró, ha az ajánlati dokumentációban a Kbt. 136/B. § (3) bekezdésének a) pontja szerint írta ki a pályázatot, és ennek megfelelően az ajánlattevőket az első részben ("összegzés az ajánlatok elbírálásáról") a bírálati szempont alapján rangsorolta, ugyanitt viszont a kiírással ellentétesen azt is rögzítette, hogy "A keretmegállapodáson belül az adott közbeszerzés megvalósítására az ajánlatkérő a Kbt. 136/B. § (3) bekezdésének b) pontja szerint fog eljárni"?