170 cikk rendezése:
21. cikk / 170 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
22. cikk / 170 Kizárás cégkivonatban szereplő zár alá vételre utaló bejegyzés esetén
Kérdés: Fennáll-e kizáró ok abban az esetben, ha a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság cégkivonatán a jogi személlyel szemben alkalmazott büntetőjogi intézkedésre (zár alá vételre) utaló bejegyzés jelenik meg, amely abból ered, hogy a nyomozó hatóság biztosítási céllal elrendelte a jogi személy iratainak és másik gazdasági társaságban meglévő üzletrészének lefoglalását a korábbi vezető tisztségviselő ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban?
23. cikk / 170 Az ajánlattevő pénzforgalmi számlájának zár alá vétele a közbeszerzési eljárás kontextusában
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés szempontjából, ha az eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság pénzforgalmi számláját a nyomozó hatóság – a korábbi vezető tisztségviselő által a társaság felhasználásával elkövetett bűncselekmény (például költségvetési csalás) miatti nyomozás során – kényszerintézkedésként, biztosítási céllal zár alá vette?
24. cikk / 170 Kapacitást biztosító cseréje
Kérdés: Az egyik futó szerződésben indokoltnak tartjuk előbb-utóbb lecserélni a kapacitást nyújtót, mert azok a kollégák, akik korábban ebben a pályázatban tevékenyen részt vettek, és ezáltal minden üzleti információ a birtokukban van, részben elhagyták a céget. Mikor és milyen módon tudjuk lecserélni a kapacitást biztosítót? A mód alatt a gyakorlati megoldást értem: az egyszerű megrendelő felé történő értesítésen kívül kell-e még tennünk valamit a közbeszerzés szabályossága érdekében?
25. cikk / 170 Az öntisztázás új szabálya
Kérdés: Szükséges-e, hogy az öntisztázás során elismerje az ajánlattevő, amit tett, vagy lehetősége van arra, hogy peres eljárásban védje érdekeit, párhuzamosan az öntisztázással? Van változás ennek megítélésében vagy szabályozásában?
26. cikk / 170 A Kbt. új, 62. § (1a) bekezdésének értelmezése
Kérdés: Mit jelent a Kbt. új, 62. § (1a) bekezdése?
27. cikk / 170 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
28. cikk / 170 A kizáró okok 2021. évi változásának hatása a korábban tett közjegyzői nyilatkozatokra
Kérdés: Az ajánlattevőnek ismét közjegyzőhöz kell mennie, ha hatályon kívül kerülnek a kizáró okok? Változtat-e a helyzeten, ha olyan nyilatkozatom van, ami általánosságban utal a Kbt. 62-63. §-aira, tehát nem részletezi azt?
29. cikk / 170 Hamis adatszolgáltatás értelmezése
Kérdés: Létezik-e olyan hamis adatszolgáltatás, ami nem gondatlan, nem is szándékos, egyszerűen csak másként értelmezi az ajánlattevő?
30. cikk / 170 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?